A nő és a férfi hosszú idő után végre újra egymás mellett feküdhettek.Csodálatos és nyugtató érzés volt mindkettejük számára.Most mintha minden rossz egy pillanat alatt tűnt volna a semmibe.A lány szorosan bújt szerelméhez.Mintha most lennének először együtt.Mintha az elmúlt napok történései csak egy rossz álom részei lettek volna,ami most tovaszállt és helyébe a nyugalom költözött.Szemük csukva volt,nehogy valami kép elrontsa az idillt.A lány hallgatott,a fiú pedig nem akart beszélni.A csendbe csak a szél halk süvítése hallatszott a félig nyitott ablakon keresztül.A szívük egyszerre dobbant.Érezték a másik mellkasának emelkedését és süllyedését.Szinte eggyé olvadt a két test és a bennük lakozó megtört,fájdalommal teli lelkek."Szeretlek" Gondolták magukban,de egyikőjük sem merte kimondani.A fiú félt a lány válaszától,a lány viszont nem bírt megszólalni.Talán a fáradtság tette,talán a szíve legmélyén most is ott lakozó fájdalom.Vagy a félelem,ami savként mardossa a szívét.Azonban egy biztos.Szavak nélkül is tökéletesen megértették egymást.A lány lehunyt szemére lassan homály került.Már nem látta a fényt,ami az ablakon keresztül tűzött és beterítette a szobát.Egyedül maradt a sötétséggel és az álmaival.Minden gondolata hirtelen tűnt el.Minden érzés,amit eddig a szíve legmélyén rejtegetett,most előbújt.Átvette az uralmat a félelem és a fájdalom.
"A lelki társak gondolata még Platóntól származik. Tudod, az ókori görög filozófus elképzelése szerint az embereknek négy karjuk, négy lábuk és két arcuk volt. Zeusz fenyegetve érezte magát az erejüktől, ezért kettévágta őket, arra ítélve bennünket, hogy életünkben végig a másik felünket keressük."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése