2012. július 28., szombat

Bones-Itt a vége!

II.rész -


Temperance szó nélkül tűrte a vizsgálatokat.Bekötötték a vállát és adtak neki fájdalomcsillapítót.Még az elején kijelentette,hogy nem hajlandó olyan gyógyhatású készítményt bevenni,ami árthat egy magzatnak.Persze még kimutatni sem lehet,ha tényleg terhes,valószínű nem nagyon ártana egy gyógyszer sem a babának,mégis jobban érezte magát azzal a tudattal,hogyha téved és bármilyen orvosság veszélyeztetné őt,akkor sem lesz már baj.Az orvosok tudomásul is vették a kérését,nem úgy,mint Booth.Az ügynök nem nagyon akart belebonyolódni ebbe a baba dologba,hiszen ő is éppúgy szeretett volna egy gyermeket,mint Tempe,azonban tudta,hogy ez aligha lehetséges.Sosem akarta megbántani a lányt.Nem szerette szomorúnak látni és ha kiderül,hogy az a kicsi,amit annyira vár,sosem fog megérkezni,akkor talán újra megpróbál öngyilkos lenni,az pedig Booth számára a világ végét jelentené.Az orvosok kifejezetten megtiltották,hogy aznap elhagyja a kórházat,így nem volt mit tenni,el kellett halasztani a repülőutat egy nappal és ezt Seeley nem is bánta.Legalább addig is mellette maradhat.Mivel Booth-on kívül senki sem mehetett be Brennan-hez,így elég nyomasztó volt a folytonos fekvés,főleg,hogy az ügynök nem nagyon hitt egy kisbaba megfoganásában.Nem volt témájuk.
-Figyelj Booth!-szólalt meg estefele Brenn-Szeretnék egyedül lenni.
-Én viszont nem szívesen hagynálak egyedül...-Brennan szúrós tekintettel nézte a férfit
-Azt mondtam,egyedül szeretnék lenni!-ismételte meg kicsit erőteljesebben
-Tudom,hogy nem tetszett,amit mondtam neked a babáról Bones,de kérlek!Nem kell ezt tenned!Tudod,hogy én is éppúgy szeretném,mint te,de nem akarom,hogy hamis reményekben ringasd magad,aztán pedig még nagyobbat csalódj!Meg kell értened!-társa tekintetét fürkészte,de Tempe nem enyhült
-Szeretném egyedül tölteni az éjszakát itt-mondta újfent,mintha meg sem hallotta volna az ügynök szavait
-Rendben-vette tudomásul Booth-Ha bármire szükséged van,kint leszek a szoba előtt-felállt és nagy nehezen kivonszolta magát.Brennan fellélegzett.


***


Az idő lassan telt.Temperance egy percre sem hunyta le a szemét,nehogy bármit elmulasszon abból,amit vele művelnek.Már órák óta nem látta Booth-t,de tudta,felesleges lenne azon rágódnia,mit csinál,hisz úgyis a folyosón várja minden parancsát.Beszélnie kell valakivel,aki megérti,min megy keresztül,aki nem azzal traktálja,mennyire ne élje bele magát a baba dologba.Szüksége van a legjobb barátnőjére!És ha hegy nem meg Mohamedhez,majd Mohamed megy hegyhez!Az este sötétje biztosan közeledett.Még néhány óra és már senki sem fogja őt figyelni.
Így is volt.A szobát már a lámpák fénye világította be,mikor az utolsó ápoló is elköszönt Brennan-től.
-Kérem!-szólt utána Tempe a fiatal nőnek.A hölgy visszafordult-Megtenné,hogy szól a kint ülő férfinak?
-Természetesen asszonyom!-bólintott a lány,majd kilépett az ajtón.Már nem volt ideje meggondolni magát.Az egyedül töltött idő alatt vagy ezerszer átrágta magában ezt a tervet.Booth halkan benyitott
-Hogy vagy?-kérdezte kicsit bizonytalanul az ügynök.Már túl régóta nem hallotta szerelme hangját.Lehet,hogy mégsem volt olyan szuper ötlet tájékoztatni Bones-t a baba dologról?
-Jól.De elegem van a kórházból...A kosztjukból pedig annál inkább!
-Hozzak neked valamit?-találta ki társa gondolatát az ügynök.Arca kicsit felderült,mikor nem hallott a nő hangjában semmi szomorút vagy gyűlölködőt.Nyílt volt ismét.
-Az jó lenne.Köszönöm-bólintott Tempe
-Mit kérsz?Ázsiai kaja jó?Hozhatok mást is..-lelkesedett
-Ázsiai tökéletes,Booth-Brennan figyelembe vette az étterem hollétét.Nincs túl közel,így ez talán a legjobb hely lesz.
-Oké.Akkor 20 perc és itt vagyok!-mosolygott Seeley boldogan,majd közelebb ment,hogy megcsókolja Brenn-t,de az elfordult.A férfi arcáról lefagyott a mosoly-Még mindig haragszol-jelentette ki
-Tévedsz.egyáltalán nem haragszom rád-válaszolt Temperance,Booth számára nyugtalan hangnemben
-Akkor mi bajod?
-Csalódott vagyok.A társam vagy.Biztatást vártam,nem oktatást!
-Csak nem akarom,hogy hamis reményben ringasd magad!-védekezett az ügynök
-Neked segítened kéne!Kire számíthatok,ha már rád sem?Az lett volna a dolgod,hogy segíts,nem az,hogy lebeszélj az érzéseimről!Ti mondjátok mindig,hogy hallgassak a szívemre meg a megérzéseimre és amikor ezt teszem,te nem támogatsz!-dőlt ki Brennan-ből a szó.Booth-nak elakadt a hangja
-Ez most nem olyan helyzet,mikor támogatnom kell az érzéseid,Bones.Tudom,hogy most ki vagy akadva és meg is értem,de nem szeretném,ha ennél nagyobbat csalódnál!Kérlek,csak próbálj megérteni,oké?-védekezett a férfi
-Nem.Nem tudlak megérteni és nem is akarlak.Kérlek hozz nekem enni-zárta le a beszélgetést Tempe.Seeley lassan kiegyenesedett.Minden mozdulata,ami távol vitte szerelmétől,kín szenvedés volt.Óvatosan kihátrált az ajtón,mintha azt várná,hogy társa meggondolja magát,de mindhiába.Temperance makacs volt,arról nem is beszélve,hogy ha a férfi nem megy el,akkor a terve kudarcra van ítélve.
Seeley eltűnt,Brenn pedig kikászálódott az ágyból és felöltötte utcai ruháját.Meg kellett mennie,hogy beszéljen valakivel.Óvatosan lenyomta az ajtó kilincsét és kilépett rajt.Egy recepciósnak sem tűnt fel,hogy egy beteg épp szökni készül,azt hitték,hogy civil.Nyugodtan lépkedett a folyosón,nehogy lelepleződjön,azonban valami megzavarta.
-Héé!-hallotta meg a kiáltást a háta mögül.Teste szinte megfagyott.Lassan elfordult a hang irányába és mosolyt erőltetett magára-Ezt elejtette!-nyújtotta át a medált a férfi.Brennan megkönnyebbült
-Köszönöm-felelt udvariasan.Elvette a láncot és folytatta útját.
Kezében az a delfin himbálódzott,amit még Booth adott neki.Megértette az ügynök szemszögét is,mégsem akarta elfogadni azt a tényt,hogy nem lehet gyermeke,hiszen mióta megfogant az első kis élet benne,azóta vágyik a következőre és a következőre.Seeley-nek mellette kéne állnia!Vagy ez nem így van?Talán téved ebben is,mint oly sok más dologban?Igazat kéne adnia társának és tűrni azt a tudatot,hogy sosem lehet már teljesen boldog?Nem!Ha most nem is sikerül,küzdeni fog addig,míg végül össze nem jön.Küzdeni a végsőkig!
A kórház lépcsőjéhez érve lesietett azon és a főút felé vette az irányt.Közben gondolatai egy pillanatra sem hallgattak el a fejében.Ordítottak és kavarogtak,mintha muszáj volna.Leintett egy taxit.Nem számított,hogy Rolf mit mondott.Semmi sem volt fontos,csak,hogy eljusson a kiszemelt helyre,mert ott biztonságban lesz.Azonban mikor a kocsi kerekei csikorogva álltak meg a kijelölt épület előtt,ő nem mozdult.Fogalma sem volt,egyáltalán fogadják-e a történtek után.
-Elnézést hölgyem!Kiszáll vagy továbbmegy?-kérdezte türelmetlenül a sofőr.Brennan a hangra eszmélve összeszedte magát és előkutatta a pénzét
-Kiszállok-felelt,majd átnyújtotta az összeget.
Kitárta a taxi ajtaját és kilépett.Tétován állt a ház előtt.Végül mély levegőt vett és bekopogott az ajtón.Nem érkezett válasz.Megismételte,de semmi.Már épp azon volt,hogy megfordul és elmegy,mikor végre kinyílt az ajtó.Egy kócos,de még így is gyönyörű fiatal nő állt előtte.A fáradtság eltorzította vonásait és arca a "Ki a fene keres ilyenkor?"-t tükrözte.Álmos,barna szemei egy pillanat alatt meglágyultak,mikor meglátta Brennan-t
-Mit keresel itt,édesem!Neked nem a kórházban kéne lenned?-látta barátnője lemondó arcát és azonnal folytatta-Gyere be!-állt el az útból Angie-Baj van?Történt valami?Hogyhogy itt vagy?Mégis elengedtek?-szögezte neki kérdései hadát.Tempe a lány szemébe nézett-Dehogy engedtek..-felelt főként magának Angie-Megszöktél..
-Nem nagyon számítottam rá,hogy beengedsz a tegnapi után-sütötte le a szemei bűnbánóan
-Hisz csak az igazat mondtad szívem.Örülök,hogy eljöttél!És mondanom kell valami nagyon fontosat!-Angela már alig várta,hogy végre kimondhassa,de előbb még meg akarta hallgatni Tempe mondandóját. Utána is ráér gondolta-Na mesélj!Mi történt?
-Annyira sok minden..Minden úgy megszaladt ebben a két napban.Tudod,hogy mindig racionális voltam és nem hallgattam a megérzéseimre-a művésznő bólintott-De mikor elvesztettem a lányom..Én..Nem voltam rá felkészülve-szemében könnyek gyűltek.Angie vezetésével leültek a kanapéra és folytatta-Azóta már nagyon sokszor hallgattam a megérzéseimre.Megváltoztam.Tegnap lefeküdtem Booth-tal-Angela arca előbb megfeszült,majd kivirult és a fejében folyamatosan az kavargott,hogy ez meg hogy lehet?De szuper!Végre minden jó lesz!-Megkérte a kezem és én igent mondtam..Szerinted is önző vagyok?-a lány meglepődött és összeráncolta a szemöldökét
-Miért,ő ezt monda?-rökönyödött meg
-Nem,dehogy.Ő nem mondana ilyet.Én voltam.Hiszen sosem adhatom meg neki,amire szüksége van!Neki család kell,Angie,én pedig nem adhatok neki gyereket..-szeme ismét bekönnyezett
-Édesem!-végigsimította Tempe vállát-Neki te jelented a családot.Ha te ott vagy,nem kell neki gyerek,hidd el!Tudom,hisz megkérte a kezed!-mosolygott biztatóan.Angela már el is felejtette,hogy az előbb megérzésekről volt szó,így nem is hitte,hogy lesz folytatás.Már alig várta,hogy ehhez a jó hírhez egy még jobbat adjon.Mióta megtudta,amit tud,szinte kicsattan az örömtől és bár nem is sejtette,Brennan hogyan fog reagálni a hírre,remélte,hogy mellette áll majd,mint barát és támogatni fogja.
-Ma reggel megtaláltuk Rolf rejtekhelyét..Hihetetlen,hogy már hónapok óta figyelt!Téged és minket.Mindent,ami velem kapcsolatba került.Azt mondta,nem lesz még egy estém Booth-tal-Angela nem lepődött meg,mert már sejtette,de a szíve legmélyén mégis váratlanul érte ez a dolog.
-Te jó ég Brennan!-mondta halkan-És te képes voltál egyedül eljönni ide?!Mi van,ha elkap?Megtehette volna!-szidta barátnőjét erélyesen
-Van tovább is.mert nem ezért jöttem,csak gondoltam erről is tudnod kell..
-Ez így van!-vágott a szavába
-Volt egy álmom-folytatta higgadtan Bones-Volt egy közös lányunk Booth-tal..Tudom,hülyén hangzik,de úgy érzem,tényleg teherbe estem!-Angela meglepődött. Talán mégsem ez lesz a legjobb alkalom.Még várok vele -Szólalj meg Angie!-türelmetlenkedett Tempe-Legalább te mondj valamit!Mindig azt mondtátok,hogy hallgassak a megérzéseimre és mikor azt teszem,akkor meg azt hallom,hogy nem kéne-letörölt egy leguruló könnycseppet az arcáról és várta a választ
-Sosem mondanám,hogy ne hallgass a megérzéseidre!Tudod,hogy nem!Most sem mondom-felelt.Brennan számára ezek a szavak biztatóan hatottak,de Angela még nem fejezte be.Ki tudja,mi sül ki belőle?Lehet,megint megkapja azt,hogy "nem kéne elbíznod magad" meg a szöveget a hamis reményekkel,mint Booth-tól
-Hát akkor mit mondasz?-a torkában lévő gombóc csak nőtt és nőtt,mígnem már alig kapott levegőt
-Azt,hogy nagyon vigyázz magadra,ha ezt érzed-Brennan szíve megkönnyebbült és önkéntelenül is megeresztett egy mosolyt-De ne éld bele magad túlságosan!Hidd,hogy az a kisbaba megfogant,de a teljes örömködéssel várj még egy hetet,mikor már a teszt is kimutatja,ha terhes vagy-megfogta Bones kezét,aki még mindig nem tudott elszakadni a mosolygástól. Végre valaki,aki mellettem áll!Hogy nem vettem észre? 
-Köszönöm Angie.Köszönöm,hogy mellettem állsz!
-Ez természetes.Hisz ez a dolgom!És egyébként is-tette hozzá kicsit szomorúan-Túl sokszor hibáztam az elmúlt hetekben.Ideje jóvá tennem-ős is elmosolyodott.Megölelték egymást.Végre ismét együtt!Temperance eltolta magától a lányt
-És mit is akartál mondani?-Angela gondolkodott
-Nem tudom-felelt nyugodtan. Még nincs itt az ideje.Majd.. -Ha eszembe jut,elmondom-mosolygott nyugodtan


-FOLYTATJUK-


Sziasztok!Tudom,hogy ez nem lett valami hosszú rész,de ha folytattam volna,akkor sok dolgot leleplezek,amit későbbre szerettem volna hagyni :)) Szóval remélem megfelelt így is!A következő majd jövő héten talán jön,de nem ígérek semmit,mert délelőttös vagyok és álmosan nincs sok ihletem..:/ Kérlek hamar jöjjön össze a 10 komi!Nagyon számítok rátok :)

2012. július 20., péntek

Bones-Itt a vége!


I.rész -




„Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy. Amikor visszaszületek, nem leszek abban a helyzetben, hogy keresselek, mert nem fogok emlékezni rád. De megismerlek majd. És ha tudván tudom is, hogy én fogyok el hamarabb, akkor sem ugrom el többé a szerelem elől. Halálugrottam és lezuhantam. Nem tudok megbocsátani magamnak: te bocsáss meg nekem.” 


Vavyan Fable - Varázscsók


Brennan hangtalanul sírt, hátat fordítva a szeretett férfinek.Szembe kellett néznie a ténnyel,kudarcot vallott.Nem bír felejteni és ennek Booth issza meg a levét.Úgy érezte,túl önző lenne,ha ezek után még vele maradna,de ha elhagyja,abba mindketten belehalnak.
Seeley jobb kezén könyökölt és szerelmét nézte.Tudta,hogy sír,hogy bántja ez az egész és hogy soha nem fogja tudni újra meggyőzni,hogy szeretkezzenek.Félt,hogy ez a kudarc Bones részéről betett a kapcsolatuknak.Valamit tennie kellett!Minimum megnyugtatnia a lányt,hogy ez véletlen volt és többé nem fog előfordulni.Ujjaival lassan elhúzta Temperance rakoncátlan tincseit az arcából és lágyan a nyakába csókolt.
-Sajnálom!-suttogta a nő fülébe,miközben bal kezével meztelen vállát simogatta.Brennan szívverése felgyorsult és a méreg eluralkodott minden porcikáján.Olyan hirtelen fordult meg,hogy társa szemébe nézhessen,hogy az ügynök majdnem leesett az ágyról
-Persze!Mert szerinted minden a te hibád igaz?Mindig minden a te hibád,ugye?Tévedsz!Általában minden csakis miattam alakul rosszul,de te magadra veszed,hogy nekem jobb legyen,én pedig mindig téged hibáztatlak,hogy nekem jobb legyen.Ebből is látszik,mennyire nem érdemellek meg és,hogy mennyire nem illünk össze!-kiabálta könnyes szemekkel
-Ez egyáltalán nem igaz!-válaszolt a férfi nyugodtan-Ez sem a te hibád volt és az sem,amiért összevesztünk nemrég!-nem akarta kimondani,nehogy ezzel visszaállítsa közéjük a gyűlölt haragot
-De igen!Ha nem lennék ilyen gyáva,akkor nem csókoltad volna meg Jessyka-t és most sem éreznéd rosszul magad.Könnyebb lenne az életed nélkülem-mondta a felismeréstől szomorúan.Booth vonásai előbb megfeszültek,majd ellágyultak,ahogy a hangja is,mikor megszólalt
-Talán.De üres is lenne.Inkább legyen nehéz veled,minthogy nélküled kelljen leélnem,de üresen!És tévedsz Bones,nem vagy gyáva!Te vagy a legbátrabb és legerősebb nő,akit valaha is szerencsém volt megismerni!...Szeretlek!-tette hozzá halkan,de magabiztosan-És tudod én ugyanezt szoktam érezni..Nem érdemellek meg.Túl jó vagy hozzám-elmosolyodott és végigsimította a lány arcát
-Nem fekszem le veled többé Booth-mondta lesütött szemekkel.A férfi megcsókolta a homlokát
-Nem fogom erőltetni.De tudnod kell,hogy ez hirtelen jött,egyikünk sem tudta,hogy mire számítson.Most már tudjuk!És biztos vagyok benn,hogy a következő elképesztően sikerülne!-letörölt egy leguruló könnycseppet szerelme arcáról
-Ez is csodálatos volt-motyogta
-Tudom-vigyorgott tovább az ügynök-De a következő még ezt is felülmúlja majd-megcsókolta a lányt
-Önző vagyok-folytatta a beszélgetést
-Dehogy vagy!
-De igen.Magam mellett akarlak tartani,mikor mással boldogabb lehetnél.Az egész életem képes lennék melletted leélni,pedig ez tőlem nagy szó,hisz tudod.Felülmúlhatatlan,amit irántad érezek..Illetve nagyon is felülmúlható.Napról napra jobban szeretlek és nem tudom,miért van ez.Késve tudom,de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes,vagy sehogy.Tőlem nem kaphatod meg,amire szükséged van,mégis magam mellett akarlak tudni,ezért önző vagyok.Eddig folyamatosan próbáltalak téged is elűzni mellőlem,azonban rájöttem,hogy nem tudlak,de már nem is akarlak.Nem tudok megbocsátani magamnak,te bocsáss meg nekem-Booth legszívesebben örökké csókolta volna azt az édes szájat,mely ezeket a szavakat mondatta a nővel.Már tudta,nyugodtan kimondhatja,amire már napok,tán hetek óta készül
-Gyere hozzám feleségül,hogy mellettem élhesd le az életed és én melletted!
-Nem lehet gyerekünk-vágta közbe a lány
-Nem számít.Nekem te kellesz.Nem ez az első alkalom,hogy megfordult a fejemben a dolog.Már hetek óta megvan a gyűrű,de nem mertem odaadni.Féltem a válaszodtól,de már nem félek.Gyere hozzám feleségül,hogy holtomig szerethesselek!-Temperance elmosolyodott,majd megcsókolta a férfit
-Hozzád megyek-suttogta és folytatta a csókot.


***


Booth és Brennan hónapok óta talán most éjjel aludtak a legnyugodtabban.Egymás karjaiban,elégedetten.Egymásról álmodtak,az eljövendő,közös életükről,melyet már rég elterveztek.Még maguk sem tudták,de valami igazán új vette kezdetét az este.
Brennan a napsugarak simogató melegére ébredt.Nem akarta kinyitni a szemét,míg meg nem bizonyosodott arról,hogy a tegnapi este nem csak álom volt.Átölelte az épp ébredező férfit és megnyugodott.Itt van mellette.Hát mégsem álmodott!Mosoly terült el az arcán,de a szemét nem nyitotta ki
-Jó reggelt!-köszönt Booth,egy puszit nyomva szerelme fejbúbjára.
-Neked is-folytatta a mosolygát immár félig nyitott szemmel a lány és megcsókolta az ügynököt
-Hogy érzed magad?
-Csodásan-felelt halkan,aztán eszébe jutott a repülőgép és az utazás.Mára vett jegyet-Elmegyek Booth..-Seeley felkapta a fejét
-Hova?-nem akart elhamarkodottan gondolkodni
-El az országból..
-Tessék??-most már tényleg ideje volt,hogy gondolatai előtörjenek
-Szeretlek!Emlékszel?De el kell mennem,hogy...-Booth lenyelt egy hatalmas gombócot,majd tovább hallgatta Brenn beszédét.Végre megértette,miről is van szó és elfogadta.Segít társának kijutni az országból,ámbár ez elég képtelen ötletnek hangzott a fejében,kimondva pedig még rosszabb volt.Beszélgetésüket egy hangos kopogás zavarta meg,mely a percek teltével egyre türelmetlenebbé vált
-Megyek és kinyitom!-mondta mosolyogva Bones
-Rendben.Addig csinálok két kávét!-megcsókolta újdonsült menyasszonyát,majd mindketten kimásztak az ágyból
Temperance az ajtóhoz vánszorogva megdöbbent,hogy az este nem zárta be azt.Milyen figyelmetlen volt!Kinyitotta és egy gyönyörű szinte fekete szempárral találta szembe magát.
-Szia-köszönt Brennan zavartan-Mégiscsak szeretnél valamit?-kérdezte ráncolt szemöldökkel-Honnan tudtad,hol lakom?
-Nem.Én..Nem ezért jöttem-felmutatta jobbjában lévő táskát
-Ó.Köszönöm!Én el is felejtettem..-észre sem vette,hogy Booth mögé lépett,csak mikor a férfi átkarolta a derekát hátulról.Bones a táskáért nyúlt
-Látom sikerült rendbehoznia a dolgait-mosolygott a lány egy kicsit zavartan,mikor az alsógatyás férfire pillantott
-Kihez van szerencsém?-tudakolta Seeley.olyan érzése volt,mintha valamiről lemaradt volna
-Maja Stredford vagyok-nyújtotta a kezét a lány,az ügynök pedig udvariasan kezet rázott vele
-Seeley Booth.Honnan ismeritek egymást?És miért volt nála a táskád?-szerelme szemeibe nézett.Brennan egy kicsit vonakodott,de végül megszólalt
-Megmentette az életem-felelt egyszerűen.hiszen Booth-nak nem kell tudnia a teljes igazságot-És azt hiszem elvesztettem a táskám.De én már meg is feledkeztem róla.
-Óh-mondta még mindig gyanakvóan-Akkor azt hiszem,a legkevesebb,hogy meghívunk egy kávéra!-Maja kicsit vonakodva,de belépett a házba-Erre gyere-mutatott a konyha felé.Seeley nekiállt kávét csinálni,Tempe pedig a hűtő felé vette az irányt
-Éhes vagy?-kérdezte a lányt kedvesen
-Nem,köszönöm.Már reggeliztem ma-rázta a fejét.Így is eléggé zavarban volt a félmeztelen férfi és a köntösben lévő nő láttán.Nem akart így rájuk rontani.Úgy gondolta,csak beadja a táskát és minden további nélkül távozik,ám pechjére ez nem így történt
-És...Hogy mentetted meg Bones életét?-kérdezte Booth,miközben kávét rakott Maja elé.Temperance az épp bekapott falatot úgy félrenyelte,hogy köhögési rohamba kezdett és úgy érezte,mindjárt megfullad.Bár egy pillanat múlva már jobban is volt remélte,hogy szerelme elfelejtette az imént feltett kérését-Jobban vagy?-tudakolta,kezét barátnője hátára rakva.Brennan bólintott-Szóval..-folytatta az ügynök,miután megbizonyosodott róla,hogy Tempe nem fog megfulladni-Hogy is történt?-Brenn megmentőjére nézett.Maja nem akart válaszolni,nehogy valamit elrontson.Hiszen ki tudja,mit akar mondani a nő?Bones felállt és Seeley mellkasára helyezte a kezét
-Booth..Félek nem tetszene,amit hallanál.Szeretném,ha ezt kettesben beszélnénk meg!-Booth agyát elöntötte a méreg.Nagyon jól tudta,mi is történt
-Most megyek és elkészülődök-vetette oda társának.Leszedte magáról a kezeit majd dühös léptekkel a háló felé vette az irányt.Temperance visszaült a székre és szomorúan,elgondolkodva kevergette a kávéját
-Tudod Maja,nem vall rám,hogy ilyenekre vetemedjek,mint amit tegnap este tettem.Ennél én sokkal racionálisabb vagyok...Ami történt...Booth sejti már.Nem tudom,hogy fog reagálni,ha elmondom.Ő inkább a beszélgetés híve-mosolyodott el,miközben könnyes szemekkel a lányra nézett-Én nem...
-Mi késztette arra?-nem mondta ki,nehogy a megmentettje által Booth-nak nevezett személy meghallja
-Mostanában elég rosszul alakultak a dolgok.Elvesztettem a kisbabám,elraboltak,eltűnt a barátaimba vetett bizalmam...És visszatért az a nő,aki néhány éve mindent elvett tőlem..Most sem veti el ezt az ötletet-mondta lehangoltan a nő
-Értem-Maja a kávéját fürkészte.Mennyi minden történt vele!Talán mégsem olyan egyszerű az élete,mint,ahogy én gondoltam?Vagy csak simán túlreagálja.De akkor is.Az első és a második ok elég a megbolonduláshoz..-Volt egy közös kisbabájuk..
-Booth-tal?Igen.Egy kislány.Még nem született meg.Elütött egy autó,ő pedig meghalt-arca nedves lett a legördülő könnycseppektől-A vezető lassítás nélkül hajtott tovább
-Sajnálom-mondta együttérzően a lány
-Akkor azt mondták,soha többé nem lehet gyerekem.Aztán ugyanez az ember elrabolt..De mit számít?!Ne beszéljünk róla-Maja igazán sajnálta ezt a nőt.Nem tudta,mit csinálna,ha ő elveszítené a kisbabáját és bejelentenék,hogy többé esélye sincs,hogy pótolja a hiányt.Könnyes lett a szeme,de nem hagyta,hogy érzelmei eluralkodjanak rajt.Inkább terelte a témát
-Hogyhogy egy ilyen kis lakásban laknak,mikor maga gazdag?Hisz bármikor vehetnének egy normális házat maguknak...
-Ez igaz-mosolyodott el újra Tempe-De Booth szeret itt lakni.Nem akart hozzám költözni,új,közös lakáson pedig még nem is gondolkodtunk.Illetve én nem.Megnyugtat ez a hely..Tudom,elég furcsán hangzik-tette hozzá nevetve.A nappaliban ólálkodó Booth is elvigyorodott
-Nem-felelt a lány-Kicsit sem.Nagyon szereti őt,igaz?-végre Maja arcán is derengett egy apró mosoly
-Jobban,mint bármit a világon-felelt komolyan.Seeley belépett a konyhába
-Temperance!-az említett felpattant és megpördült.Booth megfogta a derekát,hogy közelebb húzhassa-Tudnod kell,hogy akármi történt tegnap,örülök,hogy most itt vagy velem-megcsókolta a nőt,aki átkarolta az ügynök nyakát és viszonozta.Csókjukat megszakította a telefon csörgése.Brennan gyorsan felkapta
/-Szép jó reggelt Temperance!/-Bones arca megkövült a hang hallatán.Jól tudta,ki a tulajdonosa-/-Hogy vagy?Örülök,hogy meggondoltad magad tegnap este.Nem szívesen veszítettelek volna el.Még nem végeztem veled.Hogy is hívják azt a szép lányt ott az asztal másik végén??Mit is mondott az este??ÁÁ megvan!Maja Stredford.Igazam van?Nagyon csinos.Meglehet,ha végeztem veled,ő lesz a következő célpontom..Inkább nem.Túl fiatal még.Mennyi is lehet?Úgy 18??Még nem érett meg rendesen...De visszatérve hozzád,szívesen kibontanám azt a köntöst rajtad!/-Rolf felröhögött,Brennan pedig a konyhaablakon kinézve fürkészve kereste őt.A szomszéd bérházban sikeresen meg is pillantotta az integető férfit-/-Most,hogy már látsz,ideje mennem.Még a végén idő előtt elszólod magad a kis szerelmednek.Apropó!Remélem élvezted a hancúrt este,mert nem lesz több ilyenre lehetőséged..Legalábbis vele nem!/-lecsapta a telefont,Tempe pedig könnyes szemekkel nézett ki az ablakon.
-Bones!-fordította meg az ügynök-Ő volt az,igaz?-Brenn az ablak felé mutatott,azonban mikor Seeley kinézett,már semmit sem látott.A nő leült az asztalhoz,hogy rendezze gondolatait és a hallottakat-Maja-szólalt meg Booth-Most jobb lenne,ha elmennél.Ha bármire szükséged lesz,hívj nyugodtan!-átnyújtotta a névjegyét
-Nem tudom,mennyire jó ötlet ezek után még elengedni őt.Tud róla.A nevét is tudja és valószínű akkor már a címét is..-mondta Seeley-nek.A férfi a fejét fogta
-Mégis mi folyik itt?Mibe keveredtem?-Maja idegesen tekintett az idegen emberekre
-Ügynök vagyok.Beszélnem kell a szüleiddel.Tudod a számukat?-a lány megrázta a fejét
-Nincsenek szüleim.15 éves koromban elvesztettem őket.De mi a fene történik?-hangja egyre idegesebbnek hangzott és így is volt.Maja belül már tombolt
-Említettem,hogy elraboltak.Igaz?-kérdezte Brennan a megmentőjét,aki bólintott-A fickót nem fogták el.Mióta kijutottam körülöttem ólálkodik,de nem tudjuk elkapni.Nem hagy békén,amíg be nem fejezi,amit elkezdett,miután sikerült,megöl.Tegnap ott volt a hídon velünk.Hallotta a beszélgetésünket.Nem tudom,hogy,hisz én nem láttam.De a lényeg,hogy tudja,ki vagy és nem tudom,ezt mennyire használja fel ellenem...Nem akartam,hogy belekeveredj-sütötte le a szemét szomorúan
-Nem értem,mi közöm ehhez?-ráncolta össze a szemöldökét
-Semmi és mégis minden.Ha téged elvisz,én feladom magam neki,hogy mentselek.Ezért jobban kell vigyáznunk rád,mint rám-felelte Tempe-Megyek,összepakolok.Ha ezt a napot őrizet alatt töltöd,többé nem lesz gondod ezzel a férfival.Ma elutazom az országból,ő pedig nem talál majd meg.Nem fogom tartani a kapcsolatot senkivel és így könnyedén lerázom,téged pedig nem fog keresni.Nem lesz miért-Brennan torka összeszorult.Végre Booth eljegyezte és most mégis el kell hagynia.A férfi megérezhette ezt,mert megcsókolta a nőt
-Minden rendben lesz-mondta biztatóan,Temperance pedig szorosan megölelte
-Tudom-mosolyt erőltetett magára,de amint társa meleg,barna szemeibe nézett,már a szívéből jött
-Erősítést kértem az előbb,hamarosan itt lesznek a nyomozók,hátha Rolf hagyott valami nyomot-felállt,majd megkeményítette arcvonásait-Egyszer hibáznia kell és akkor elkapjuk!
-Rolf?Ő az az ember,akinek a képével televolt a híradó?-Seeley bólintott-Őt emberölés,emberrablás és nemi erőszak vádjával keresik.Igaz?-a lány végre minden egyes részletet a helyére tudott tenni,összerakta a kirakóst
-Igen-Brenn erőt adott a hangjába,hogy ne hangozzék olyan gyengének,kevés sikerrel.Felállt és az ügynök fel fordult-Folyamatosan figyel engem.Ott volt este a hídon és itt volt a lakásnál is.Mindenről tud...-Booth ismét megbillentette a fejét
-Nem számít.Hamarosan biztonságban leszel,addig pedig megvédlek-sármos mosolya elragadta Maja fantáziáját.Bár a férfi jóval idősebb volt nála,elég sármosnak bizonyult.Mint azok a filmsztárok,akikért még 50 éves korukban is odavagy,mert úgy néznek ki.
Gondolatmenetét hangos kopogás szakította félbe.Booth ment és kinyitotta.Hamarosan egy egész seregnyi egyenruhás ember várta a parancsot és azt,hogy valaki elmesélje nekik,mi is történt.Maja egy igazi krimiben érezte magát.Temperance eltűnt,ő pedig egyedül maradt a sok ismeretlen férfival.Illetve volt köztük egy nő is,de az ő arca inkább hasonlított egy hormonzavaros férfiéra,mint Demi Moore-ra.Gondolataiba merülve észre sem vette,ahogy Booth és néhány férfi odalép mellé.Seeley megérintette a vállát
-Jól vagy?-tudakolta.A lány végre feleszmélt
-Persze.Csak elgondolkodtam-felelt nyugodtan
-Akkor jó.Figyelj Maja.Ők lesznek melletted,amíg Bones el nem hagyja az országot.Rendben?-Maja bólintott-Akármit csinálsz,mindig maradj mellettük!Megértetted?-a lány megismételte előbbi fejmozdulatát,majd felállt és elment az őrökkel.Kifele menet még erősen fürkészte a lakást,hátha meglátja valahol Dr.Brennan-t,de semmi.Így még esélye sincs elköszönni tőle.Akárhogy is,megkedvelte a nőt,jóllehet még csak néhány órája ismeri.Kilépett az ajtón és eltűnt az ügynök szemei elől...




***


Nem kellett sok idő,hogy találjanak valamit.A szemben lévő bérház eredetileg üres volt.Senki nem járt fel arra az emeletre,mert épp egy félbehagyott felújítás alatt állt,tehát veszélyes volt.A jelek szerint Rolf már jó ideje ott rejtőzködhetett,mert egy igazi kis lakot rendezett be magának.Vezetett egy falat,amin időrendi sorrendben Brennan-ről készült fotók voltak.Látszólag semmit nem akart eltüntetni,mielőtt megtalálták a helyet.
-Nem kell,hogy begyere,ha nem szeretnél!-mondta nyugodtan az ügynök,miközben az ajtóban álltak.Tempe megrázta a fejét
-Be akarok menni.Látnom kell,mennyi ide van itt.Mióta visszatértem,egy pillanatra sem múlt el az az érzésem,hogy valaki figyel...
-És miért nem mondtad?-vágott a szavába Seeley
-Mert irracionálisan hangzott-felelt a nő. És az nem volt irracionális,mikor feltételezem le akartál ugrani a hídról?? Gondolta magában Booth,de nem mondta ki hangosan.Benyitottak a házba,ami tele volt nyomozókkal.Brennan szeme elé elsőre az a hatalmas "Ő" fal tárult.Hónapok óta folyamatosan megfigyelte a nőt.Épp boltba vagy munkába menet.Még a Jefferson-ba is bejutott
-Fracba!-rúgott a falba az ügynök-Hogy nem vettem észre?-a képek között számtalan olyan is volt,ahol épp félmeztelenül csókolóznak.Brennan és Booth tudta,a többiek pedig csak sejtették,mi következett ott.Minden próbálkozásuk meg lett örökítve és nem csak az.A tegnap estéről és a reggelről is voltak kint fotók.A hídról és még Maja-ról is.Bones elfordult.Megtámaszkodott és mély levegőket vett.Megpróbálta megemészteni a látottakat, több kevesebb sikerrel.Legszívesebben letépett volna mindent a falról,de nem tehette.
-Booth ügynök!-kiáltott egy reszelős férfi hang-Ezt látnia kell!-Seeley megfogta társa vállát
-Neked nem kell jönnöd.Sőt.Lehet jobb is lenne,ha most egy ügynökkel maradnál itt,én pedig megnézem,mit találtak-Brennan keményen nézett
-Nem maradok-jelentette ki nemes egyszerűséggel
-De-felelt Seeley erélyesen,majd hátat fordított és az egyik ügynökre bízta szerelmét.Temperance sem marad tétlen
-Hű-vágott savanyú képet,majd meggörnyedt,miután Booth elhagyta a helyiséget
-Baj van,hölgyem?-kérdezte udvariasan a férfi
-Nagyon rosszul vagyok.Hozna nekem gyorsan egy pohár vizet?Meg valami széket is,különben összeesek!-játszott
-Természetesen!Azonnal kerítek valamit!-az ügynök elment,Tempe pedig gondtalanul követte társát,de amit megpillantott,nem volt mindennapi.Illetve neki az volt...A felismerhetetlenségig összeroncsolt és bomló test a falra volt kifeszítve és vérrel (valószínű az áldozatéval) a falra volt festve egy mondat. "Mindenütt ott vagyok Temperance és elkaplak!"-Brennan nem akart foglalkozni az írással.A bűz elfacsarta az orrát,de már megszokta.Számtalanszor kellett szagolnia az oszló hulla bűzét.Úgy döntött,megvizsgálja,ezért közelebb lépett a tetemhez.
-Férfi-mondta,még Booth háta mögött
-Bones!Te meg mit keresel itt?Megmondtam az ügynöknek,hogy maradjon veled és ne engedjen ide!
-Tudod milyen egyszerű lerázni egy férfit,akinek a felettese te vagy??Bármit megtenne azért,hogy jól érezzem magam-egy kis szünetet tartott,majd folytatta-És egyébként is!Szükséged van rám,hiszen én vagyok az egyetlen végzett antropológus a közelben-Booth arra gondolt,hogy ez nem igaz,hiszen ott van Jessyka is,de végül elvetette az ötletet.
-Rendben.Ha neked ez jó,ám legyen.De amint baj van,azonnal elmegyünk innen!Vili?-Brennan arcára gyermeki mosoly ült és bólintott,majd az áldozathoz fordult
-Férfi.30-35 év körüli.Rengeteg sérülése van,főként törések és hajsálrepedések.Szépen elintézték.Az izomzata alapján azt mondanám,hogy sokat edzett,jó kondiban volt-az "arcra" nézett és elgondolkodott.Meg nem döbbent,hisz számított rá,de azért egy picit furcsállta a dolgot,hogy pont ez a személy van most a falon és nem ő-Ismerem őt,Booth.És Cam is-a férfi társára meredt
-Te meg honnan tudod?
-Az arcmarkerei egyediek.Megjegyeztem a csontozatát.Ő az az őr,akire Cam rábízott
-Akit kerestél a kórházban?-a lány bólintott
-Csak azt nem értem,miért őt vitte el,ha ott volt a lehetősége,hogy újra elraboljon...
-Mert nem volt ideje megölni az őrt és elvinni téged egyszerre-vágott közbe az ügynök-Túl hamar érkeztem le.
-Akkor hibázott!Biztosan hibázott!-ujjongott Tempe
-Ha így is van,azóta már bőven volt ideje eltüntetni a nyomot.Nincs sok esély,hogy találunk valamit.Még a kocsi,amivel belétek ment,az is lopott volt-közelebb lépett szerelméhez,akinek az arca láthatóan lehangolódott-De megnézzük!-mormolta lágyan,majd homlokon csókolta a nőt
-Én itt végeztem.Haza kell mennem összepa...Pihennem kell-mondta elkeseredetten.Elindult az ajtó felé.Még hallotta,ahogy Booth valami olyat mondd,hogy vigyék a hullát a Jefferson-ba,aztán minden elsötétül előtte.




***


Mire legközelebb feleszmélt,valami puhán feküdt,valószínű,hogy ágyon,de nem a kórházban.Nem merte kinyitni a szemét.Mélyen beleszagolt a levegőbe és megérezte Booth selymes illatát.Otthon van.Vagy mégsem?Lassan kinyitotta a szemét és egy teljesen idegen házban ébredt,azonban társával egy ágyban.Felült és körbenézett.Soha életében nem látta még ezt a helyet azelőtt.Bár Booth ott aludt mellette,mégis valami nyugtalanította.Hogy került ide?
-Jó reggelt!-dünnyögte Seeley,miközben átkarolta az ülő nő derekát
-Jó reggelt-válaszolt zavartan-Hogy kerültem ide?-kérdezte.Összeráncolta homlokát.Booth felpattintotta a szemhéját és felült
-Háát..-vigyorgott-Már magam sem tudom-szenvedélyesen megcsókolta Tempe-t-De megmutathatom-kacér szeme ugyanezt a tekintetet kereste,de helyette egy zavart lányt látott
-Ne mutasd meg.Mondd el!-emelte fel a hangját
-Anyuci!-hallott meg egy édes vékony hangocskát.Brennan az ajtóra meredt és a hang tulajdonosát kereste-Ugye nem fogtok veszekedni a papával?-kérdezte szomorúan.Bones biztosra vette,hogy álmodik.De ha már így van,miért ne álmodhatna szépet??
-Dehogy fogunk!Miért,szoktunk?-Booth-ra nézett
-Csak mert annyira különbözünk.De mindig megbeszéljük a dolgokat.És előtte sosem vitatkozunk!-Brenn elfordult
-Gyere ide kicsim!-örömmel töltötte el,hogy legalább álmában lehet közös gyermeke Booth-tal-Na és a papa hogy szokott szólítani téged?
-De hisz tudod!-mondta szemöldök ráncolva
-Hát persze,hogy tudom...-egy kicsit elgondolkodott,majd társára nézett.Mi van,ha rossz nevet mond?Nem számít,hogy ez csak egy álom,akkor is megbántja a kislányt-...Emily?-mondta,de inkább egy félve elhangzott kérdésnek hatott
-Mama?
-Igen?
-Ugye a születésnapom azért nem felejtetted el?-kérdezte félve
-Hogy felejthetném el?-csak remélni tudta,hogy nem ma van
-Mert holnap leszek 5 éves és megígérted,hogy kapok egy hatalmas tortát,meg sok ajándékot!
-És ez így is lesz!-felelt Bones helyett Booth-De most nyomás vissza az ágyba!Hagyd egy kicsit a mamát!-játékosan visszazavarta a kis lurkót a helyére,majd komolyra fordította a szót-Te nem emlékszel a lányodra?
-Semmire sem emlékszem Booth,mivel ez egy álom...
-Tudom.Ezt mondtad,mikor beköltöztünk és megszületett Emily.Ez egy valóra vált álom...
-Nem!Tényleg!Ez csak egy álom!Én most valószínű épp a kórházban fekszem vagy egy sima ágyban,mert elájultam.És mielőtt elájultam volna még nem volt ilyen csodás életem-Booth elgondolkodott
-Mondta az orvos,hogy sosem fogsz teljesen felépülni...
-Mi??-ez a szó kicsit hangosabbra sikeredett a kelleténél-Mi az,hogy nem fogok felépülni??
-Pontosan 5 éve és 9 hónapja már az őrület határán voltál.
-Te miről beszélsz?
-Te most csak Rolf-ra emlékszel igaz?Ami utána történt,az minden kiesett?
-Nem volt utána semmi!Épp azt magyarázom,hogy ez egy álom!De figyelj.Nem akarom ezzel tölteni az időmet.Szeretném kiélvezni,hogy ha csak néhány órára is,de van egy lányom..Egy közös lányunk..
-Nem Bones!Te figyelj!Nem csak órákra,hanem egy életre van egy lányunk,érted?Ez nem egy álom,hanem a valóság!Rolf-ot elkaptuk és életfogytiglant kapott,te pedig terhes lettél Emily-vel...
-Ha ez tényleg a valóság lenne,akkor nem tudnék veled lefeküdni..
-Emlékszel mit mondtam,miután először szeretkeztünk Rolf után és nem jött össze?Azt,hogy a következő jobb lesz.És igazam volt.Minél többször csináltuk,annál jobb lett neked is és nekem is.És mostanra eszedbe sem jut már az az ember,ahogy nekem sem,szóval kérlek ne hozd szóba!-fejezte be könyörgően
-De ha egyszer nem emlékszem semmire?Ha szültem volna egy ilyen csodálatos gyereket,arról biztos tudnék!-a nő szeme megtelt könnyel.Booth közelebb húzódott hozzá és megcsókolta
-Tudsz is-mondta halkan-Feküdj vissza és emlékezz!-Temperance megcsókolta az ügynököt
-Szeretkezni akarok veled!-mondta határozottan.Booth nem ellenkezett.Bones kíváncsi volt,valóban úgy van-e,ahogy a férfi mondja.Szinte már imádkozott,hogy igaza legyen szerelmének,ám nem volt.Ha ez csak egy álom,akkor mitől fél most is??Teste megfeszült.Felnézett.Seeley szemeit kereste,ám Rolf tekintetével találkozott.Idegességében megpróbálta lelökni magáról a Rolf-nak hitt Booth-t,ám az nem engedett.Brennan sikított-Szállj le rólam!-ordította.Az ügynök engedelmeskedett
-Nyugi Bones!Én vagyok az!-Tempe a férfire nézett,ám még mindig Rolf-ot látta,annak gúnyos vigyorával
-Hagyj békén!-a takaró alá bújt és megállás nélkül,hangtalanul ordított
-Anyuci?
-Most menj ki kicsim!-parancsolt rá az apja
-De te nem is a papa vagy!Ki vagy te?-Brennan fülelni kezdett.Ha Emily sem Booth-t látja,akkor ő nem is Booth-Hol van a mami??
-Itt vagyok!-kimászott a takaró alól,a kislány pedig odafutott hozzá.Brennan a mellette lévő férfire nézett és még mindig nem társát látta.Lassan lemászott az ágyról,de szemeit nem vette le Rolf-ról,aki tekintetével végig követte minden mozdulatát.Lehajolt Emily-hez és odasúgta neki-Hozz a maminak ruhát.Oké?-A lányka bólintott és a szekrények felé vette az irányt.Hamarosan visszatért a kívánt dolgokkal és felöltözött.Nem számított,mi van rajt,csak el kellett innen tűnnie,de gyorsan.A kislány intett neki,hogy hajoljon le,Brennan engedelmeskedett
-Úgyis megtalál!Bárhová mész,mindig megtalál!-suttogta a pici.Tempe elhátrált tőle-Ne menj el mami!-mondta szomorúan Emily,majd megindult a nő felé és a nyakába ugrott-Szeretlek!Ugye tudod,hogy nem akartam elmenni?Sosem akartam.Ő vett el tőled!-mutatott dühösen az ágyon ülő Rolf-ra-De vissza fogok hozzád jönni mami!Megígérem,hogy visszajövök és akkor majd a mienk lehet ez a szép ház!És a papával majd együtt fogunk élni és szeretni fogjuk egymást!-szünetet tartott.Brennan nem tudta mire vélni ezeket a mondatokat.Vagy mégis???Szerette volna elhinni,hogy ez igaz lehet-De most fel kell ébredned mami!-ezt még nyugodtan mondta-Gyorsan fel kell ébredned,mert különben nem tudok visszatérni!Mondd meg nekik,hogy ne bántsanak!Mondd meg mami!!!-ordította a lányka,majd halványulni kezdett-Ne öljenek meg!Mondd meg nekik,hogy meg fogok születni!Mondd meg,mondd meg!!!!




***


Temperance felriadt.Nem tudta mire vélni az álmát.Egy hordágyon feküdt és valószínű épp vitték a kórházba.Booth erősen szorította a kezét.Az autó megállt,az ágy pedig kikerült a belsejéből.
-De jó,hogy felébredtél!-mondta nyugtalanul Seeley
-Mi történt?-kérdezett vissza erőtlenül
-Elájultál.Valószínű a fejsérülésed miatt.Mondtam,hogy jobb lenne,ha néhány napot még a kórházban töltenél,de nem,neked muszáj volt önfejűen eljönni!-a férfi lenyugtatta  magát-Remélem nem lesz nagyobb bajod..
-De nem akadályoz meg ez az egész abban,hogy elmenjek,ugye??-vágott a szavába a nő
-Nem tudom.Majd ott megmondják..De őszinte leszek Bones,jobban örülnék neki,ha bennmaradnál a kórházban néhány napot...-Temperance az orvoshoz fordult
-Mit adtak be?-kérdezte idegesen
-Még semmit.Most készültünk beadagolni a szervezetébe a gyógyszert,de szerencsére felébredt- Remek! gondolta Brenn Akkor még nem késtem el..
-Booth-nézett ismét a férfira-Szeretnék veled négyszemközt beszélni,mielőtt bármit tesznek velem a kórházban
-Lehetséges volna?-kérdezte az ügynök az egyik mentőst,mire az bólintott,azonban mégsem akart tágítani-Most akkor maga nem hagy minket kettesben?
-Csak nem képzeli,hogy egyedül fogom hagyni a feleségét!Hisz elájult és még az okát sem tudjuk!
-Először is Booth nem a férjem- Még tette hozzá gondolatban-Másodszor pedig nagyon is tudom,miért ájultam el.Most pedig hadd beszéljünk négyszemközt!-a mentős nagy nehezen engedett és otthagyta őket a  mentőautó mögött
-Nos?-türelmetlenkedett Seeley
-Nem tudom,hogy is mondhatnám,amit szeretnék...Olyan irracionális és...Álmodtam valamit...Én csak...-nyökögte,de nem bírta kimondani,amit szeretne
-Nem bántál még meg elég kimondatlan irracionálisnak tűnő dolgot?-kérdezte biztatásképpen az ügynök.Brennan lesütötte a szemeit
-Tudom...Tudom,hogy tegnap este teherbe estem-mondta ki végül,majd mély levegőt vett és várta a hatást,ami igencsak váratott magára!!Booth lefagyott.Nem tudta,hogy is mondhatná meg,hogy ez szinte lehetetlen..
-Bones..Tudom,hogy nagyon szeretnél egy kisbabát..Tudom,hogy hiányzik a lányunk,de emlékezz,nem lehet..Szóval..Nem szülhetsz gyereket.Sajnálom,de szinte lehetetlen,amit mondasz-Brennan könnyekkel teli szemét nézte
-Miért?Miért ne tévedhetnének?Miért ne lehetne igazam?-kérdezte elcsukló hangon-Érzem,tudom,hogy igazam van Booth!De ha te nem hiszel nekem,nem kell,hogy mellettem állj-ahelyett,hogy elsírta volna magát,ami elég kedvezően esett volna,inkább letette a fejét és lehunyta a szemeit.Nem akart vitát nyitni erről a dologról,ráadásul kezdte úgy érezni,hogy talán igaza van az ügynöknek és csak képzeli az egészet...Túlságosan vágyik megadni mindazt,amit nem tud,ezért hamis reményekben ringatja magát.Ez nem helyes.




-FOLYTATJUK-


Sziasztok!Nem örülök,hogy egy hétbe tellett a 10 komment összegyűjtése :( Ennek örömére egy elég hosszú részt kaptok,viszont nem ígérem,hogy a köv héten jön a folytatás,mert délelőtt "bébicsőszködök" délután pedig dolgozom.Azért nagyon várom a véleményetek :)) Ja és a hibákért bocsi,de nem olvastam át :DD

2012. július 13., péntek

Bones-Az ördög nem alszik-15

Brennan kemény arcvonásokkal bámulta az előtte álló férfit,Booth pedig összeszedte gondolatait.Mély levegőt vett és végre megszólalt.
-Tudom,hogy most nagyon megbántottalak,de hidd el,nem akartam.Soha nem csaltalak meg,de nem fogok többet magyarázkodni.Ha nem hiszel nekem és nem bízol bennem,ám legyen.Nem fogok kepeszteni azért,hogy megbocsáss,hiszen tudom,hogy sosem fogsz.Ha ennyi idő alatt nem ismertél ki,akkor igazad van,nincs értelme folytatni-mondta keményen.Arcán elszántság tükröződött.Egy pillanatra sem lehetett észrevenni,mennyire nehezen mondta ki a szavakat-Összepakoltam a maradék cuccod,este el tudod őket vinni.Ha szeretnéd addig elmegyek otthonról,a munkáról pedig te döntesz! Mindig is a társam voltál Bones,de ez az egész a bizalomra épül.Felesleges kockáztatnunk egymás életét!-figyelte Brennan arcát,de az semmi jelét nem mutatta annak,hogy meghatnák ezek a mondatok,valójában pedig belül ordított.A fájdalom  és a könny marta  a torkát,alig várta,hogy a férfi végre befejezze mondandóját
-Rendben.Akkor este elhozom a holmim.Nem mondhatom,hogy menj el hazulról,hiszen az a te otthonod,nem küldhetlek el onnan.A többit majd megbeszéljük holnap-válaszolt keményen.Minden erejével azon volt,hogy meg tudja tartani ezt a semmitmondóan üres tekintetet-Most viszont ha nem haragszol,tényleg szeretnék dolgozni!-Booth meglepetten állt az asztal előtt.Fogalma sem volt,hogy szerelme így fog reagálni a szavaira.Remélte,hogy egy kicsit eltöpreng,esetleg még sír is,hogy mennyire nem szeretné elveszíteni a férfit,de ez nem történt meg.Tempe visszahajolt a papírhalom fölé és ismét belemerült a munkába.Jóllehet azért,hogy palástolni tudja meggyötört lelkét.Erősen koncentrált,hogy arca érzéketlen maradjon.
-Jól van-nyögte az ügynök normál hangvételben.Ha az ember nem nézett rá,abszolút nem tűnt fel,valójában mennyit jelentett neki ez a párbeszéd-Akkor én most megyek is
-Szia!-köszönt el Brenn,de közben egy pillanatra sem nézett fel.Mikor az ajtó kinyílt és újra bezáródott,egyszerre fellélegzett,majd kitörtek belőle a könnyek.
Az az érzés,hogy akit szeret és akire az egész életét rábízná,már többé nem küzd érte és nem lesz mellette,teljesen kiborította.A könnyek záporként folytak az előtte terülő papírhalomra.Már nem érdekelte sem a munka,sem más emberek véleménye,csak sírni akart,kiadni magából mindazt,ami már hónapok óta nyomja a szívét,ezzel eltorzítva minden gondolatát és tetteit.Nem akarta elfojtani többé az emlékeit.A terv,mely már jó ideje megfogalmazódott a fejében,most bekövetkezni látszott.El kell innen mennie,minél előbb,annál jobb.Eltervezte,hogyan vezeti félre Rolf-ot és azt is,hogy senkitől sem fog elbúcsúzni.Sosem volt az erőssége a búcsúzás.Nem bírna úgy volt barátai szemébe nézni,hogy közben jól tudja,ők az egyik ok,amiért távoznia kell.Mostanra már semmi sem tartja itt.
-Édesem!-érintette meg barátnője vállát Angie.Brennan gondolataiba merülve észre sem vette,hogy valaki bejött hozzá,s mikor enyhe nyomást érzett a jobb vállán,egy pillanatra összerezzent-Mi a baj?Mi történt?-Tempe láttán a művésznő szemei is könnybe lábadtak.A kérdezett megrázta a fejét-Ó..Ha nem történt volna semmi,akkor most nem sírnál.Kivele!-Angela szíve összeszorult a látványtól.Bones lesütötte szemeit,de nem válaszolt-Aggódom érted szívem!
-Ígérd meg,hogy akármi történik,senkinek sem fogod elmondani!-szólalt meg végül.Angie bólintott-El fogom hagyni az országot Angela.Nem akartam,hogy bárki tudjon róla.Nem akartam búcsúzkodni és meghallgatni a "ne menj el" beszédeiteket,amit most sem szeretnék.A döntésem végleges...
-Booth miatt mész el?
-Miatta is.De számos más oka van még.A gondjaim csak akkor tűnnek el,ha én is eltűnök.Érted?-Angela elgondolkodott.Csak egy kérdés nyomta a szívét és imádkozott,hogy a válasz rá nem legyen
-Miattam?-egymás szemébe néztek.Tempe hosszan bámult a szomorú csokoládébarna szempárba,végül úgy döntött,hogy barátnője megérdemli az igazat.Bólintott
-Igen.Így van-a művész arcán könnycseppek folytak végig-Te is nyomós ok vagy,de nem csak miattatok.Minden miatt Angie.Az életem fenekestül felfordult.Képtelen vagyok tovább élni ezt az életet,ha még egyáltalán életnek nevezhető.Már nem tudok tiszta fejjel gondolkodni és egyszerűen..Csak..Már senki sem áll mellettem-sütötte le a szemét ismét
-De én melletted állok!-nyöszörögte a lány
-Már igen.Talán mostanra te is megláttad,ami már az elején látnod kellett volna,de késő.Hogy bízzak bennetek,ha ti sem bíztok bennem?-szeme ismét megtelt folyadékkal-Szeretlek Angela.De nem követhetem el még egyszer ugyanazt a hibát,mint évekkel ezelőtt.Te semmit sem tudsz,de soha nem is voltál rá kíváncsi.Nem tudom,tényleg ismerlek-e vagy ez csak a látszat-Angie-nek elállt a szava.Brennan megölelte barátnőjét-Most jobb,ha megyek.Nem szeretnélek még jobban megbántani.Elhozom Booth-tól a maradék holmim-elengedte a könnyeitől nedves lányt,felkapta a táskáját és elindult.Nem volt benn biztos,hogy ez jó ötlet.Még nem volt felkészülve arra,hogy ismét erős legyen.Kisírt szemeivel végigviharzott a laboron.Nem köszönt senkinek,még csak rájuk sem nézett.Az sem érdekelte,hogy Hodgins,Cam és még néhány ott dolgozó őr fürkészve bámulta.Saroyan elkapta Tempe karját és már épp kérdőre vonta volna,de a nő közbevágott
-Most ne-mondta halkan,Camille pedig nem erőltette a dolgot és elengedte.
Brennan legszívesebben ordított volna a szívét facsaró fájdalomtól.Nem volt tudatában annak,merre megy csak elindult.Nem érdekelte a veszély,mellyel bármikor szembetalálhatja magát és nem foglakozott Rolf fenyegető jelenlétével sem.Minden megszűnt körülötte.Szeme homályától már semmit sem látott,de nem is akart.Mit sem számított,lát-e vagy nem,úgyis ott fog kilyukadni a végén,ahová a szíve viszi.Az,ami csak egy egyszerű izom.Most azt kívánta,bárcsak megállna,hogy ne kelljen ezt az egészet átélnie.Mi értelme?Miért él még,ha úgysem akar?Már az első kételkedésnél fel kellett volna adnia-Fel sem tűnt neki,de már a hídnál járt-A híd.Tökéletes hely,hogy véget vessen mindennek.Ha szerencséje van,senki nem veszi észre,mikor belezuhan a vízbe,felismerhetetlenségig összeroncsolt testét pedig majd csak hetek,netán hónapok múlva találják meg.A korláthoz lépett.Egy autó sem vette figyelembe furcsa viselkedését,csak elhajtottak mellette.Erősen megszorította a vascsövet,majd átmászott rajt.A szíve hevesen vert.Gondolatai teljesen elárasztották.Apró öröm töltötte el,mikor az ötlött a fejébe,hogy többé nem kell elviselnie Rolf fenyegetéseit és nem kerül a karmai közé.Mosoly terült el az arcán.már majdnem elengedte az eddig szorított korlátot,lazított ujjain,mikor Jessyka emléke furakodott a gondolataiba.Abban a pillanatban ismét szorosan összezárta kezét,ujjbegyei kifehéredtek.Jessyka pontosan ezt akarja.Azért csinálja ezt vele,hogy öngyilkos legyen vagy elmenjen a városból.Nem!Nem engedhet neki!Ha most átad mindet,ha most megfutamodik,semmije sem marad,amibe visszatérhet.Gondolataiba merülve fel sem tűnt neki,hogy eleredt az eső.Olyan volt,mintha az ég összes haragját Isten épp most zúdítaná a fejére.Meg akart fordulni,hogy visszamásszon.Jobb kezét és jobb lábát átfordította,hogy könnyebben átmászhasson a korláton,de az síkossá vált a nedves,hideg esőcseppektől.A lába lecsúszott a híd pereméről.Egy apró sikoly hagyta el a száját.Érezte,ahogy a keze szélsebesen csúszik le a vasról.Még elejtett egy hangos segélykiáltást,majd gondolataiban lehűtötte felhevült testét,hogy ne kapjon szívrohamot,ha beleérkezik a vízbe.Eldöntötte,hogy nagyobb esélye van túlélni,ha talppal esik,mert ha csak a lábát töri el és eszméleténél marad,még valahogy kiúszhat.Az egyetlen,amitől félt,a sodrás volt.Ha túl erős,akkor nem tud majd kijutni és akkor vége mindennek.A keze lecsúszott a korlátról.Megeresztett egy hangos sikolyt és zuhanni kezdett...Az agya teljesen elsötétült,szemei előtt csak élete képei pörögtek.A nap,mikor megismerte a másik felét,azt a férfit,akit a világon mindennél jobban szeret,mikor először találkozott Angela-val.Előjöttek az eddig elrejtett gyönyörű emlékek,feltört benn az az érzés,mikor babát várt,hihetetlenül csodálatos volt,hogy egy kis élet növekszik a szíve alatt,hogy ő felel érte..Aztán a rosszak elvesztette a gyermekét,elrabolták,Jessyka visszatért és ami a legfontosabb,elvesztett mindent...De valami mégis elnyomta ezt a sok rosszat.Valami,ami nem akart tágítani a szívéből és a fejéből..."Nem akarok meghalni!Élni akarok!"-ordította a fejében,majd egy hirtelen rántást érzett a bal karján,ami visszahúzta a valóságba.Mikor szeme ismét felfedezte az esős,sötét világot,az első,amit megpillantott,egy gyönyörű már-már feketébe mélyülő meleg,barna szempár volt.A lány erősen szorította a kezét és jelenleg hatalmas hálát érzett,amiért Ő ott volt.
-Kapaszkodjon erősen!-visította a legfeljebb 18 éves tini.Mikor fél órája elindult a semmibe,nem gondolta volna,hogy egy életet fog megmenteni.Épp csak levegőzni akart,gondolkozni a "továbbon",de a hídhoz érve sikolyt,majd segélykiáltást hallott.Látta,ahogy néhány autós lelassít,majd továbbhajt,mit sem törődve embertársával.Ekkor rádöbbent,semmi jobbra nem számíthat az élettől,mint amit eddig kapott,sem ezektől a lényektől,akik között élnie kell.Rohanni kezdett az iménti hang irányába és még épp időben.Útközben egy újabb halálsikoly hagyta el az áldozat száját.Ő nekivetette magát a korlátnak,mit sem törődve azzal,hogy átzuhan-e,hisz vesztenivalója már nincsen.Megragadta a nő karját,ami hatalmasat roppant-Tartson ki!Megpróbálom felhúzni!-nyögte.A lába megcsúszott.Az egyetlen szerencséje az volt,hogy a vascső alján volt egy tartó rész,ahová be tudta akasztani azt.Szíve hevesen dobogott.Brennan végiggondolta,amit lát.
-Engedj el!-mondta keményen-Különben te is a mélybe zuhansz!
-Nem!
-Csak engedj el és hívd a vízimentőket!Nem fogok megfulladni,jól leszek,ha kimentenek!Eressz!-ordította most már.A lány nagyot nyelt.Nem teheti.Ez a nő nem hallhat meg!!Nem engedheti el,nem számít,mibe kerül majd a makacssága,akkor is segítenie kell!
-Nem!!-kiáltotta.Hangja visszhangzott a híd alatt.Temperance arca kisimult.Mégis léteznek ilyen emberek?Hát persze!Hisz Booth is az..És Angela és Cam és Hodgins és mind az összes gyakornoka,akit ismer.Mind megtennék érte ugyanezt.Hát itt az ideje megbocsátani...Megkeményítette vonásait,majd nem törődve bal vállával,nagyot lendített jobb karján és elkapta a híd peremét.Fájdalmában felordított,majd mikor végre már tartani bírta magát kifújta eddig visszafojtott lélegzetét.A lány húzni kezdet felfelé.Végre az ő lába is földet ért  és ezzel egyidejűleg,nem tudta miért,de ő is fellélegzett.Tovább húzta az egyre küzdő nőt az ég felé.Tempe lába lassan végre elérte a hatalmas betontömböt.A kocsik lassítás nélkül hajtottak végig mellettük,segítséget sehonnan sem várhattak,de már nem is kellett nekik senki..Brenn végre biztonságban hevert az aszfalton és mélyen beszívva a levegőt,ellazította izmait-Jól van?-kérdezte bizonytalanul a mellette lihegő,szintén megkönnyebbült lány
-Az is elég lett volna,ha szólsz a vízimentőknek.Miért nem ezt tetted?Miért kockáztattad az életed egy idegen miatt?-kérdezte,miközben felkönyökölt a jobb kezére
-Mert szüksége volt rám...-felelt határozottan a lány-És nem lehettem biztos abban,hogy túléli,ha ekkora magasságból lezuhan.Maga talán úszni akart?Vagy mégis mit keresett a korláton kívül?-vonta kérdőre idegesen
-A zuhanást biztosan túléltem volna.Kiszámoltam...
-Miaz?Most komolyan előre kiszámolta,hogy az ugrást túléli,ezért kipróbálja?-egyre dühösebb lett.Az oké,hogy megmentett egy öngyilkosjelöltet,de arra nem számított,hogy az illető teljesen flúgos
-Dehogy!-tiltakozott Tempe-Én..Öngyilkos akartam lenni.De aztán meggondoltam magam és mikor vissza akartam mászni,megcsúsztam.Ekkor számoltam ki,hogy ha elég ügyesen esek,egy töréssel megúszhatom és talán még a partra is kijutok,ha nem túl erős a sodrás..-lepillantott a hánykolódó habokba-De nem jutottam volna ki.Viszont a partiőrség (neked köszönhetően) hamarabb rám talált volna,minthogy megfulladjak-már csak egy kérdés volt a fejében-Csak te jártál errefelé?-tűnődött-Pedig ez általában egy forgalmas híd.Na persze szürkület van és eső.Ez megmagyarázza a dolgot..-a lány nem tudta,mit is kéne felelnie.Tudassa a megmentettel,hogy valójában senki sem sietett a segítségére,pedig itt volt rá az alkalma vagy inkább fojtsa magába és mondjon csak annyit,hogy "igen,egyedül én voltam a közelben,aki meghallotta a segélykiáltását!"
-Az emberekre nem érdemes rábízni az életed-eresztett meg egy biztató,fanyalgó mosolyt
-Mi a neved?
-Maja.Maja Stredford.
-Köszönöm.A segítséged nélkül már biztosan halott lennék és ezt nem akarom.Élnem kell,mert ha a hagyom a gonoszt győzni és megfutamodok,akkor már nem sokáig maradnak olyan tiszta lények a földön,mint te Maja-Bones szavai megérintették megmentőjét,ámbár nem így tervezte.Már nem csak Tempe,de Maja gondolkodásmódja is teljesen megváltozott.Küzdeni a végsőkig!-Mivel hálálhatom meg amit tettél?Kérhetsz bármit,amit csak szeretnél.Meg tudom adni neked-"Remek!" gondolta a lány "Már megint egy gazdag depressziós!Mintha annyi gonddal küszködnének az ilyenek!"
-Nem kell semmi-felelt halkan-Ami nekem kell,azt pénz nem pótolhatja-Brennan-nek ismerős volt ez a mondat.Még,ha soha ki sem mondta,gondolta és érezte
-Jól van.Ahogy gondolod-"Hogy ez milyen könnyen engedett!Tényleg nagyon fukarak... Még csak meg sem próbált meggyőzni."-Te nem sérültél meg mentés közben?-méregette az előtte ülő fiatalt
-Neem-rökönyödött meg Maja
-Örülök.Most mennem kell-ült fel lassan-Rendbe kell hoznom valamit..Remélem még sikerül.Mégegyszer köszönöm,hogy segítettél nekem!Azt kívánom,teljesüljön a vágyad!-mosolyodott el,majd felállt és elindult ÉNY-felé.
Nem hitte,hogy bármilyen kívánság teljesülhet,hiszen ez az akaraton,nem a szerencsén múlik,de úgy érezte,most épp erre volt szüksége a lánynak.Egy biztató szóra.


***


A vihar továbbra is tombolt,az eső Niagaraként ömlött alá.Brennan bőrig ázott és teljesen átfagyott,mire végre a kiszemelt házhoz ért.Még most sem értette,miért nem ment vissza a Jefferson-ba a kocsijáért,de nem is számított.Itt volt,hogy megoldja,amit elszúrt.Bár ahogy Booth szavaiból ki lehetett venni,nem nagyon fog megbocsátani.Ha ez így történik,nem fog könyörögni,felfogja.Hiszen ő tette tönkre az egészet.Nem bízott a férfiban,pedig megérdemelte volna.Belépett a kapun és felcaplatott a lépcsőn,egészen társa ajtajáig.Előkotorta a kulcsát és bedugta a zárba.Azonban mielőtt elfordította volna még várt egy kicsit.Nem nagyon bírta rávenni magát.Hiszen bocsánatot kérni annyit jelent,mint megtörténtet nem megtörténté tenni és ez lehetetlen.A bocsánatkérés tehát semmire sem jó.De az ügynöknél be szokott válni,hát ideje megpróbálni.
Lassan elfordította a kulcsot és hangtalanul,teljes csendben belépett az ajtón.A lakásban látszólag egy lélek sem volt,de Bones tudta,hogy ez nem igaz.Érezte a férfi jelenlétét,még úgy is,hogy nem látta őt.Zajtalanul haladt végig a folyosón és a nappalin,egészen a hálószobáig,ott azonban megtorpant.Pillantása az ágyon gubbasztó Seeley-re esett.Nem látta az arcát,hiszen a férfi háttal volt neki,mégis jól tudta,hogy egyáltalán nincs most jó passzban.Óvatosan az ágyhoz lépett.Talán egy méterrel lehetett szerelme mögött,ő azonban nem vette észre.Bele volt merülve saját gondolataiba.Tempe látta,hogy valamit nagyon szorongat,de nem tudta,mi az,így Booth fölé hajolt.Egy kép volt az.Ők voltak rajta.Ő és Booth.Talán egy hónapja készülhetett a fotó,mikor sikerült elnyomnia magában Rolf tetteit.Seeley a szokásos virgonc nyakkendőt és cocky-s övcsatot viselte,öltönnyel és a hozzá tartozó inggel és nadrággal,Bones-on pedig egy vörös selyemszatén felső és egy egyszerű farmer volt.Ha tudta volna,hogy egy kép fog készülni,mely az egyetlen közös,normális képük lesz,jobban kiöltözik és biztosan szebben is mosolyog.
-Kérlek ne menj el!-hallotta halk,remegő hangon.Ha nem tudta volna,hogy Seeley nem vette észre,azt hitte volna,hogy ez a mondat most közvetlen neki szólt.Persze az ügynök a képnek beszélt
Látta,ahogy a fotó egyes részei elhomályosodnak és lefolynak,bár ez nem így volt.Nem a kép folyt le,csak Booth könnyei róla.Temperance megértette,társa miért tette,amit tett néhány órája.Vissza akarta őt kapni.Megkerülte a cseppet sem gyanakvó férfit.Könnyes szemekkel letérdelt elé,arcát pedig két tenyere közé fogta.
-Kérlek ne menj el!-ismételte Seeley,már Tempe szemébe nézve.Ahogy látta szerelme megtört,könnyekkel teli arcát,a nő szeme is nedves lett és nem is bírta volna,de nem is akarta elfojtani előtörni készülő könnyáradatát.Lágyan megcsókolta szerelmét,majd szorosan megölelte.Booth az ágyról a térdére zuhant és úgy szorította tovább a lányt.Mélyen beszívta annak minden egyes illatszemcséjét,egyet sem akart elmulasztani-Ne hagyj el!-Bones kibontakozott társa karjaiból,hogy a szemébe nézhessen,de nem szólt egy szót sem,csak szenvedélyesen megcsókolta.
Akarta a férfit,mindennél jobban.Szíve hevesen kalapált és nem volt hajlandó megállni.Nem akart több félszt az életébe.Booth felfogta,mi történik és minden erejével azon volt,hogy visszafogja magát,hiszen nem szeretett volna hónapok óta elnyomott vágyaival fájdalmat okozni a szeretett nőnek.Tempe kigombolta Seeley ingét,az ügynököt pedig elöntötte a forróság,mikor társa a bőréhez ért.Megfogta a nő kezeit és egy pillanatra eltolta magától,attól félve,ha hagyja folytatódni,talán elszabadul a belsőjében a pokol és nem tud majd megállni,mikor kéne.Bones szemeibe nézett.Látták egymáson a vágyódást és többé már egyikük sem akart megállni.Booth is kigombolta a nedves bársonyblúzt,ezt követően pedig már sorba szabadultak meg ruhadarabjaiktól.Seeley felkapta szerelmét.Ahogy testük összeért csak még kevésbé tudták magukat visszafogni.Brennan a férfi oldala köré fonta vékony lábait,közben pedig szenvedélyesen csókolta őt.Érezte,mikor gyengéden az ágyon landolnak.Szíve majd kiugrott a helyéről.Végigcsókolta a felette lévő férfi vállát és nyakát,aki folytatta,amit a nő elkezdett.Újra felfedezte a hőn áhított nő minden pontját,a homlokától egészen a bokájáig.Tempe már nem bírta tovább és fordított az álláson.Így Booth került alulra.Bones fölé ült és végigkóstolta testének minden részletét,végül visszatért az ajkaihoz.Átfordultak.Seeley támasztotta magát,Brennan pedig átkarolta őt a hóna alatt és heves csókok közepette magához húzta. Eggyé váltak,Tempe pedig megfeszült.Nem a gyönyörtől.Előtörtek az emlékei.Körmeit a férfi vállába vájta,de nem szakította meg az aktust.Ennyire nem bánthatta szerelmét.Booth érzékelte Bones merevségét.Mindent elkövetett,hogy ismét sikerüljön ellazítania a nőt.Felemelte a fejét,hogy Temperance lássa,ő van itt,nem más és ez valamelyes enyhített a körülményeken,azonban a végső élvezetig csak Seeley juthatott el.
Brenn szorosan átölelte a férfit,majd elengedte és a takaró mélyére húzódva elfordult.Szeme ismét megtelt könnyekkel.Nem az előtörő emlékek miatt,csakcsupán a kudarc bántotta....


-FOLYTATJUK-


Sziasztok!Ne haragudjatok,hogy ilyen lassan jött a folytatás,nem nagyon volt időm mostanában géphez ülni!Igyekszem a következő résszel,remélem hamarabb elkészülök,mint a 10 komment és akkor joggal könyöröghetek :P Nyugodtan írjátok meg a véleményeiteket!Várom :)) Puszi!!