2011. szeptember 29., csütörtök

Bones-Entailment /Nehéz kezdet/-10

Temperance szomorúan ült az ágy szélén és azon gondolkodott,hogy vajon jól tette-e amit tett.Azon,hogy Booth kiküldésével nem tett semmi végzeteset.Talán már egy kicsit meg is bánta azokat a durva szavakat,amiket a két férfihez vágott,de ahhoz túl makacs volt,hogy bocsánatot kérjen.Egyébként sem szeret bocsánatot kérni.Nem tartotta értelmes dolognak,mivel a tetteknek következményei vannak és azokat nem lehet eltörölni egy sima bocsánatkéréssel.Mégis volt már,hogy megtette,mert így látta helyesnek.
Most viszont teljesen más a helyzet.Próbálja visszanyerni önmagát és ha ehhez az kell,hogy makacs legyen,mint Seeley-vel való találkozása előtt,akkor így is lesz.


***


Booth odakint töprengett a nappaliban.Nem bírta elviselni,hogy Brennan egyre távolodik tőle.Először a baleset,aztán elrabolták,most meg ez..De ez az ő hibája és ezt jól tudta.Valamit tennie kellett: Vissza kell kapnia azt a nőt,akibe beleszeretett.Csak remélte,hogy még van esély..Zsebébe mélyesztett keze valami hideget tapintott.Mikor előhúzt,egy kék köves delfin medál nézett vele szembe.
" -Hoztam neked valamit,ami ezentúl mindig megvéd majd és..Rám emlékeztet..
-Mit?
-Majd meglátod!Csukd be a szemed egy kicsit!De ne less!..Most már kinyithatod!..Na?Hogy tetszik?
-Ez gyönyörű!
-A szemed színe szerint választottam.Bár azt hiszem,hogy ez egy kicsit sötétebb
-Nem baj!Ez nagyon szép!Honnan..Honnan volt neked erre pénzed?
-Az nem számít!Csak az a lényeg,hogy soha többé nem akarok veled veszekedni!Szeretlek Temperance Brennan!Te vagy a legcsodálatosabb nő,akit valaha ismertem!"
Most mégis veszekedtek.Magára haragította Bones-t és ezt jóvá kellett tennie.Visszacsúsztatta a zsebébe a láncot és lassan a hálóajtóhoz lépett.Mély levegőt vett és benyitott...


***


Temperance az ágy szélén gubbasztott.Egyszerűen nem bírta elkergetni azt a gondolatot,hogy talán rosszul reagált a fiúk tervére.De nem hagyhatta magát!Ő nem elmebeteg,hogy pszichológus kelljen neki!Mély levegőt vett.Most még nincs itt az ideje,hogy bárkinek is elmondja a történteket.
Gondolatmenetét az ajtó nyikordulása zavarta meg.
-Bejöhetek?-kérdezte halkan az ügynök
-Nem!-vágott vissza azonnal a lány
-Kérlek!Hallgass meg!-kezdett bele a könyörgésbe.Tudta,hogy a válasz most is elutasítás lesz,de nem akart belenyugodni.
-Menj el!Hagyj békén!Oké?
-Nem megyek-jelentette ki könnyedén,de úgy érezte,mintha egy hatalmas követ cipelne a szívén,amit azonnal le kell dobnia-Itt lakom és..-Brennan nem hagyta,hogy társa befejezze a mondatot
-Rendben!Itt laksz,én pedig elmegyek!-pattant fel mint a villám,de azonnal meg is bánta,mert megszédült és visszazuhant,Booth pedig kihasználva az alkalmat leült mellé
-Egy percet adj!Utána békén hagylak!-mondta halkan,közben pedig a lány szemébe nézett.Temperance soha nem tudott ellenállni azoknak a mélybarna szemeknek...
-Már csak 50 másodperc!-mondta még mindig kicsit szédülve.Seeley egy pillanatra tétovázott,hogy hogyan is kezdjen neki ennek az egésznek.Végül előhúzta a nyakéket a bal zsebéből és a medált a tenyerére fektette
-Emlékszel?-Brenn egy apró bólintással fejezte ki magát-Arra is emlékszel,hogy mit mondtam neked?-Tempi a medálról Booth-ra nézett és a szemében könnyek gyűltek a feltörő emlékektől.Olyan csodás volt a múlt!Miért kellett mindent elrontania?
-Hogy a kő sötétebb,mint a szemem színe?-kérdezett rá,bár jól tudta,hogy mi a válasz,de a férfi szájából akarta hallani
-Nem-mosolyodott el-Azt,hogy soha többé nem akarok veled veszekedni...És hogy SZERETLEK!Ezt a szót nagyon megnyomta-Soha nem akarlak elveszíteni!Tudod mit érzek,mikor sírni látlak?Hogy mit éreztem,mikor eltűntél?Mikor azt hittem,hogy meghaltál,akkor úgy éreztem én is utánad megyek a halálba,mert annyira fájt!Mikor láttam,hogy a fürdőben a saját tükörképedtől is rosszul vagy,akkor úgy gondoltam,hogy segítenem kell neked!Mikor minden álmodból sírva és sikítozva ébredsz,az nem csak neked fáj!Nekem is!Tudtam,hogy nem fog tetszeni ez az egész,de segítségre volt szükséged és ezt tőlem nem kaphattad meg,de mivel tennem kellett valamit,így tettem is!És nagyon sajnálom!Akkor ez tűnt a leghelyesebbnek
-De pont rád van szükségem!-suttogta könnyes szemekkel
-Most már tudom-válaszolt halkan.Megfogta a lánc csatját és szétnyitotta-Feltehetem?
-Ígérd meg,hogy soha többet nem csinálsz ilyet!Hogy nem döntesz rólam nélkülem!-egy kis szünetet tartott-Ígérd meg!
-Soha többé!-ölelte meg a lányt,majd felrakta a nyakláncot.Úgy érezték,hogy a világ megszűnik körülöttük.Csak ők voltak ketten,senki és semmi nem állíthatta volna meg most őket..Booth közelebb hajolt barátnőjéhez és gyengéden megcsókolta.Teljesen kiment a fejéből,hogy mi történt előtte való napokban.Temperance is így érzett.Mintha a múlt teljesen kitörlődött volna.Csókjukat az ügynök szakította félbe-Ne haragudj!Teljesen elfelejtettem!-mikor Brenna könnyes szemébe nézett,nem is sejtette,hogy ezek örömkönnyek
-Semmi baj-mosolyodott el,majd odabújt a férfihoz-Maradj velem!-súgta a fülébe
-Úgy lesz!-válaszolt,miközben nagyot szippantott Bones selymes hajának illatából...♥


-FOLYTATJUK-

Sorry,hogy csak most jött!Nem magyarázkodom,a lényeg,hogy itt van!Ha maradt még olvasóm,akkor az komizzon légyszi!A következővel jobban sietek majd!  

2011. szeptember 15., csütörtök

A folytatás előreláthatóan

Úgy terveztem,hogy most már csak kb 1-2 rész fog ebben az időben játszódni. Hamarosan lesz egy kisebb ugrás,megnézzük,mi lesz Brennan sorsa 2 hónap múlva,hogy viseli a munkát és mennyire tud felejteni. Ezek után lesz majd egy nagyobb ugrás is,10 hónap,de arra még várnotok kell.
Most ez az állás,de lehet,hogy még változik.

Magyarázat:Azért ugrok az időben,hogy ne kelljen folyton ugyanazt olvasni 2 hónapon keresztül,mert az már elég unalmas szerintem is,hát még akkor szerintetek!

Nem tudom mikor jön a köv rész,de már dolgozom rajt! Puszi ♥ 

2011. szeptember 14., szerda

Bones-Entailment /Nehéz kezdet/-9

Sweets óvatosan lépkedett az "üres" ház padlóján.Nem tudta,hogy helyesen teszi-e,amire készül,viszont mint pszichológus tudta,hogy ezt kell tennie.Segíteni akart barátján és ezt szakmája segítségével meg is tehette.Próbált nem gondolni az esetleges következményekre,amik Brennan makacsságával járhatnak.


***

Brennan nagyon jól el volt egyedül a gondolataival.Az ügynök meg sem szólalt,csak csendben feküdtek az ágyon.Már órák teltek el Tempi a kis kirohanása óta,de egyszerűen nem bírt másra gondolni.Vajon Booth megértette?Biztos nem okozna neki fájdalmat azzal,hogy pszichológushoz viszi.Szorosan Seeley meleg testéhez bújt és mélyet szippantott az ismerős illatból.Hirtelen megrohanták a régi szép emlékek.Egy pillanatra elfeledte,hogy mi is történt vele.Végre elmosolyodott.Ez a kis mosoly többet jelentett számára,mint most bármi.
De ez az apró öröm nem tartott sokáig.Halk kattanás..Az ajtó kinyílt.Booth nem tűnt túl meglepettnek a "hívatlan" vendégtől,Brennan viszont annál inkább.Nem értette,hogy mi ez az egész és csak remélni tudta,hogy ez nem Seeley műve.Bízott a férfiban és ezt nem is akarta titkolni.Az ügynök valami meglepettséget színlelve felpattant az ágyról.
-Helló Sweets!Hát te meg hogy jutottál be?-kérdezte,mintha nem tudná a választ.Ezt az egészet már nagyon rég megbeszélte a fiatal pszichológussal,aki tökéletesen játszotta a szerepét
-Nyitva volt az ajtó.Kopogtam,de nem jött senki,szóval itt vagyok.Talán zavarok?Gondoltam én is benézek egy kicsit,mivel hallottam a többiek is itt voltak.De ha nem szeretnétek,akkor el is mehetek!-nézett Brennan szemébe,akit ezzel szinte válaszra kényszerített
-Nem kell elmenned!-bökte ki nagy nehezen a lány,miközben pont az ellenkezőjét gondolta
-Remek!Tőlem maradhatsz!-mondta az ügynök is-Akkor..-csapta össze a tenyerét-Hozok is valamit!Mit iszol Sweets?
-Csak valami ásványvizet..-válaszolt 
-Ne nevettess már!Majd hozok neked valamit!-Tempi felé fordult-Neked mit hozzak?-ült le az ágy szélére
-Nem kérek semmit-mondta halkan
-Hozok neked is egy kis narancslevet!-súgta oda barátnőjének-Ma még nem is ettél és nem is ittál!Csak egy kicsit!Oké?-kérdezte,de nem érdekelte a válasz.Felállt és kiment a hálószobából.A fiatal pszichológus és a megtört lány egyedül maradtak
-És hogy vagy?-kezdett bele a fiú,mire Brenn csak egy szóval felelt,mint mindig:
-Élek-nem akarta,hogy Sweets kielemezze,mint ő a csontokat
"Remek.Már védekezik.De meg fogom törni!"-gondolta Lance
-Azt látom..És örülök neki-tette hozzá gyorsan,mielőtt még a lány bármit gondolhatott volna-Ha szeretnél róla beszélni,hozzám bármikor jöhetsz!-ajánlotta fel,bár valahogy sejtette,hogy Brenn önszántából nem fog beszélni vele
-Jó-válaszolt könnyedén,miközben még véletlenül sem nézett Lance szemébe
-Nézd..Én segíteni szeretnék neked!-Temperance ezekre a szavakra felnézett."Segíteni?Hogy tudnál segíteni?Nem kell pszichológus!Nem vagyok bolond!"_ordította legbelül,viszont mikor Sweets rátette a tenyerét a kezére,azonnal kibukott belőle minden
-Nem kell a segítséged!-rántotta el magát
-Te is tudod,hogy nincs igazad!-próbálta puhítani a helyzetet Sweets,kevés sikerrel
-Nem érdekel!-vágott vissza már könnyes szemekkel,mikor Booth lépett be az ajtón és ő is hozzászólt a történtekhez
-De igen!Szükséged van Sweets-re!-folyt bele a beszélgetésbe-Tudom,hogy mi zajlik le benned!..
-Nem tudsz te semmit!-ordította vissza idegesen-Hagyjatok békén!Nem kell a segítségetek!Nincs szükségem egyikőtökre sem!
-Kérlek ne legyél ilyen makacs!-Seeley közelebb lépett társához,aki azonnal hátrált
-Miért?-kérdezte elcsukló hangon-Miért teszed ezt?
-Csak segíteni szeretnék!Azt akarom,hogy mikor belenézel a tükörbe ne legyél rosszul!Hogy ne legyenek rémálmaid és ne ébredj minden éjjel sírva!-Brennan szörnyülködve hallgatta a magyarázkodást.Nem is gondolta volna,hogy Booth mindenre rájött.
-Engem nem kellett volna megkérdezni,mielőtt Sweets analizálni kezd?-egyre kevesebb volt benne az energia
-Igazad van-sütötte le a szemét Booth-Sweets kérlek most menj el!-fordult az ifjú dokihoz,aki megértette barátja kérését és kiment
-Te is menj el!-mutatott az ajtó fele Brenn.Az ügynök kicsit csalódottan,vette tudomásul,hogy itt elveszett a bizalom...


-FOLYTATJUK-

  Sajnálom,hogy csak ennyi lett,de ezen a Sweets-es részen nehezen rágtam át magam.Innentől könnyebb lesz írni és valószínű,hogy többet is kaptok majd,mint most.Remélem azért nem lett olyan rossz!Komikat kérek..;)

2011. szeptember 7., szerda

Bones-Entailment /Nehéz kezdet/-8

Miután Hodgins elment,Temperance egyedül maradt a gondolataival.Az ágyon ült és elmélkedett Jack mondatain."A többin túllépünk.Úgy,ahogy a sírásót is elfelejtettük"-visszhangzott a fejében újra és újra."Igen.Ez a racionális gondolkodás.Soha nem felejtünk el semmit,de minden emléket el lehet nyomni.Hiszen ebben már szinte profi vagyok,akkor most is menni fog.Booth-nak nem okozhatok még több gondot.Talán elsőre még nem leszek majd a régi,de 2 hónap múlva újra dolgozni fogok!"-amit eldöntött magában,azt be is akarta tartani.Ha törik,ha szakad,még ha csak a felszínen is,de rendbe kell hoznia az életét!Legyen minden újra a régi!Gondolatait kopogás zavarta össze.Felpillantott és egy ismerős kisgyerek szaladt felé.
-Bones néni!Már úgy hiányoztál!-ölelte meg a fiú Tempi-t,mit sem törődve az előbb elhangzott "verés" dologgal
-Parker!Mondtam már,hogy ne szólítsd így!-mordult fel az anyja a szoba másik végéből
-Nem..Semmi baj!-védte meg a lelkes srácot Brenn.Próbált egy halvány mosolyt megejteni,de érezte,hogy ez nem nagyon sikerült
-Úgy örülök,hogy itt vagy!-örvendezett-Képzeld!Színházi előadás volt az iskolában és én is felléptem!-egy kicsit hallgatott,várta,hogy Bones vajon mit felel erre,de ő csak annyit tudott kinyögni:
-Ügyes vagy!-mire Parker folytatta
-Meg akartalak hívni,de nem voltál itt..Viszont most is megmutathatom!-a kissrác olyan lelkes volt,hogy ez még Temperance sérült lelkét is mosolyra bírta.Most már látni lehetett a feloszló köd mögött a virágoktól színes teret.Parker bemutatta a szereplőjét,majd eljátszotta az ő részét a darabban.Brennan már nem csak mosolygott,hanem nevetett is..Mikre nem képes egy kisgyerek!A ködöt napsütés és madarak csiripelése váltotta fel,ahogy az éjszakát a nappal.Most minden olyan csodás volt Temperance számára,mintha az elmúlt napok rossz emlékei már évekkel ezelőtt történtek volna.Érezte,hogy mire képes a szeretet..Hogy megváltoztatja az embert!Minden fájdalom,amit eddig a szívében hordozott,most háttérbe szorult.A helyét átvette a felszabadult öröm.Parker az évek során annyira a szívéhez nőtt,mintha a sajátja lenne.Főleg,mióta kiderült,hogy talán soha többé nem lesz gyereke.Erre a gondolatra kicsit elszomorodott,de a fiú ezt észrevette és nem hagyta,hogy pillanatra is bánat üljön szeretett "pótanyukája" arcára.Újra és újra megnevettette.Mindössze fél órát voltak összezárva,de mintha Tempi-t kicserélték volna...Viszont a zár kattant,az ajtó pedig kinyílt,ezzel elűzve a boldog perceket.Brenn arcáról lehagyott a mosoly.Túl hirtelen huppant le a valóságba,talán egy kicsit még fájt is neki.
-Sziasztok!-üdvözölte őket ismét Booth-Most már ideje menni!Még anyu is szeretne bejönni!-indult fia felé
-Azért még eljöhetek ugye?-kérdezte reménykedve,hogy a válasz igen lesz
-Persze!Na de most már köszönj el!-noszogatta lágyan a fiút,aki odalépett és szorosan átölelte Brennan-t.Egy akaratlanul kiszökött mosoly jelent meg a lány arcán,de amint elengedte Parker-t,a mosoly is vele ment
-Holnap is eljövök hozzád és akkor elhozom a rajzomat is,amit neked csináltam!-mondta továbbra is hatalmas lelkesedéssel.Még egy gyors búcsúzás,aztán Rebeka lépett fia helyére.Ez már kevésbé tetszett Brennan-nek,mivel tudta,hogy miről lesz szó.Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez az egész látogatósdi.Az egyedüli,akivel felhőtlenül érezte magát,az Parker volt.Fogalma sem vol,hogy miért,de nem is nagyon érdekelte.Jó volt és kész!Rebeka halk léptekkel közeledett az ágy felé,majd mikor odaért,leült és szánakozó pillantást vetett a mellette ülő lány felé."Hát ez remek!Már megint ez a nézés!Csak ne szólalj meg!Kérlek ne beszélj!"_A kívánsága sajnos nem teljesült..
-Hogy vagy?-kérdezte még mindig azzal a sajnálkozó szemmel
-Élek-válaszolta a már említett szót ismét.Nem is mondhatott mást,hiszen jól nem volt,azt pedig nem mondhatta,hogy rosszul van.Nem szerette sajnáltatni magát.Így sokkal eredetibb volt.Végülis nem hazudott.


***


Közben kint zajlott az élet.Booth az ölébe vette Parkert és úgy dicsérte
-Szép volt!Te voltál az első,aki megnevettette Bones-t!
-Ügyes vagy!-kontrázott rá Angela,aki épp akkor készült menni,mikor meghallotta a bentről kiszűrődő nevetést.Azonnal visszafordult és leült,várva,hogy mi sül ki ebből.Mikor Seeley ajtót nyitott,látta brátnője mosolyra húzódó száját és már nem érezte azt a nyomasztó feszültséget és szomorúságot,ami a légkörben terjengett.Minden egy csapásra tűnt el.


***


A hálóban viszont ahogy eltűnt a köd,úgy is tért vissza,amint Rebeka beszélni kezdett.Újra előtörtek az emlékek és Temperance inkább bújt volna a takaró alá,hogy sírhasson,mint hogy itt hallgassa a szentbeszédet.Igazából a szavak úgy hagyták el a fejét,mint egy lyukas zsákot a mák.Egyik fülén be,a másikon ki.Nem Rebeka-val és annak beszédével volt elfoglalva.Sokkal jobban foglalkoztatta,hogy hogyan is vágjon bele a felejtésbe.
-Szükséged van egy pszichológusra!Hidd el sokat fog segíteni!-eszmélt fel a legrosszabb pillanatban.Heves tiltakozásba kezdett
-Nem!-válaszolta egyszerűen-Nem megyek el senkihez!Nincs rájuk szükségem és rátok se!-emelte fel a hangját a lány,majd felpattant az ágyról-Úgy csináltok,mintha érdekelne,hogy mit gondolok,hogy mi is történt velem,szánakozó tekintettel néztek rám,pedig ha ismernétek,akkor tudnátok,hogy nem erre van szükségem!Mikor azt mondam Booth-nak,hogy hívjon át titeket,arra godoltam,hogy majd elfelejtem,ami történt,még ha csak egy kis időre is,de nem hagyjátok!Nem kell pszichológus és ti sem!Menj el!-kiabálta hatalmas könnyáradat közepette.Talán kicsit túlreagálta a dolgot,de ez már nem számít
-Én..Mi nem akarunk rosszat!Segítségre van szükséged!..
-Nem nincs!Mielőtt megismertelek titeket magamra voltam utalva és megoldottam minden felmerülő problémát,most sem lesz ez másként!-vágott az aggódó nő szavába-Most menj el!-túl sok volt egyszerre ez a sok szánakozás és sajnálat.Persze Booth..Ő más!De a többieknek nem sajnálni kéne,hanem segíteni neki!Még Hodgins szemében is csak a sajnálat tükröződött,semmi más!Nem bírná ki,ha hetekig ezt kéne látnia és éreznie!Elég,ha magában dúl,de ha még a barátaival is szomorúnak kell lennie,akkor nem fogja túlélni..Így is hatalmas nyomás szorítja a tokát minden percben.Nagy erő kell hozzá,hogy ne sírjon egész nap..


***


Rebeka kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.Nem épp így képzelte a beszélgetésüket Temperance-cel.Azt remélte,a lány majd megtörik és megérti,hogy itt mindenki csak jót akar neki,mikor a pszichológusról beszél,de tévedett és Brennan ennek a tévedésnek elég nagy hangot is adott.Mikor Rebeka kilépett,sorba rohamozták meg a kérdésekkel,mint hogy : Mi történt?Mit csináltál?Mitől borult ki?Mi volt ez?
Az egyetlen,aki szó nélkül hagyta az egészet,az Booth volt.Nem érdekelte,hogy hogyan és miként történtek a dolgok,csak az,hogy Temperance hogy van.Így reagált volna a pszichológusra?Vagy mi történt?Valószínű,hogy sok volt neki egyszerre ez az egész.Seeley tudta,hogy ez lesz,de mivel Tempi ezt akarta,így beleegyezett.Már bánta.Kezdte úgy érezni,hogy rosszul tette,hogy engedett neki.
-Minden oké?-ült le a lány mellé az ágyra.Brennan a kérdésre válaszként csak megrázta a fejét.Cseppet sem volt jól.Végre beszélt,de ez csak rontott az állapotán,legalábbis ebben a pillanatban úgy érezte-Semmi baj!-ölelte magához zokogó barátnőjét-Nyugodj meg!-súgta a fülébe,de nem ért el vele nagy hatást.Elérkezett a pillanat,amit senki sem várt.booth-nak komoly döntést kellett hoznia és bár tudta,hogy igaza van,mégis félt,hogy ezzel talán elveszíti Bones-t.Hiszen olyan makacs!De így kell lennie..


-FOLYTATJUK-

Nos ismét megérkeztem egy új résszel!Remélem ehhez is kapok jó sok komit!Szerintem még lesz benn egy-két bonyodalom,de ígérem hamarosan jóra fordul a helyzet!(Csak győzzétek kivárni..;)

2011. szeptember 5., hétfő

Bones-Entailment /Nehéz kezdet/-7

Temperance lassan megnyugodott és kibontakozott Angela öleléséből.Még egy ideig egyikőjük sem szólalt meg,de végül Angie törte meg a csendet.
-Csak tudni akartam,hogy "jól" vagy..-nyögte ki nagy nehezen.Brennan bólintott
-Köszönöm!-csak ennyi jött ki a torkán.Valaki benyitott hozzájuk,így mindketten az ajtó felé fordultak,ahol egy ismerős férfi állt
-Menned kéne Angela-mondta nyugodt hangon Booth-A többiek is szeretnének bejönni-magyarázta meg
-De még csak most jöttem!-tiltakozott a lány
-Már több,mint egy órája itt vagy és tudod mi a helyzet..Kérlek!-Angela kelletlenül barátnőjére nézett
-Vigyázz magadra!-súgta oda,miközben átölelte-Ha szeretnéd,akkor holnap is eljövök..És mesélek valami vidám dolgot-elmosolyodott,de mikor látta,hogy nem kap viszonzást,abbahagyta-Szeretlek!-fejezte be,aztán kilépett a szobaajtón.Booth leült Tempi mellé
-Még mindig szeretnéd,ha idejönnének hozzád?-a lány bólintott és az ügynök tudomásul is vette.Felállt,bár nem szívesen,de kiment,hogy szóljon Hodgins-nak


***


-Szia!-köszönt be a férfi-Hogy érzed magad?-érdeklődött
-Élek-felelte keserűen Brenn
-Az a fontos.A többin túllépünk.Úgy,ahogy a sírásót is elfelejtettük-megérintette Tempi kezét,aki egy pillanatra összerezzent,de nagy nehezen visszafogta magát.Nem lehet,hogy ijedezzen és féljen!Ez nem ő!Ez nem a régi Temperance!Lassan bólintott és ahogy jobban belegondolt,Hodgins-nak igaza van.Az sem volt kis trauma,hogy a sírásó elrabolta és azon is túllépett.Most már nem is gondolt rá annyit és mióta meghalt még a rémálmai is eltűntek.Talán most is ez lesz.Akkor is csak a barátaira volt szüksége és most sem kell neki más.


***

Valaki kopogott az ajtón.Booth hallotta a gyerekhangot és már jól tudta,kik is várnak rá.Hirtelen felpattant és a zárhoz lépett,hogy kinyissa.
-Gyertek be!-tessékelte be vendégeit-Szia Parker!-üdvözölte egyetlen fiát-Szia Rebeka!-köszönt végül exének
-Szia Seeley.Temperance hogy van?-kérdezte,miközben halkított a beszédén
-Nem túl jól.Angela most jött ki tőle,most pedig Hodgins van benn.Semmi nem változott mióta megjött-mondta aggodalmas arccal
-Parker!Kérlek menj és játsz valamit Angela-val!-mosolygott a fiára-Mit vártál?-fordult újra a férfi felé-Ezt nem fogja egy nap alatt elfelejteni!
-Hát persze,hogy nem..Csak azt hittem..Azért mosolyog majd..Vagy bármi.De még csak nem is beszél!Olyan szomorú és bármit teszek,csak még szomorúbb lesz!-mesélte a gondterhelt ügynök-Csináltam neki valami vega kaját.Úgy láttam,talán örül neki,bár egy szót sem szólt.Mikor megkóstolta teljesen összeomlott!Sírni kezdett és nem árulta el,hogy mi a baj,csak sírt és nem hagyta abba!Hogy vigasztaljam meg,ha nem tudom,hogy mi bántja?-lehuppant a kanapéra és a kezeibe temette az arcát
-Majd rendbe jön!Csak adj neki egy kis időt!Ki tudja,hogy mik történtek vele ott..-mielőtt befejezhette volna,Booth közbeszólt
-Hát épp ez az!Én kérdezném,de nem merem.Attól félek,hogy megint sírni kezd és tudom,hogy miattam.Én nem akarok neki semmi rosszat!Tudom,hogy eleget szenvedett és azt is,hogy időre van szüksége,de mennyire?Meddig várjak?Segítség kéne neki,viszont ő nem szeretné!-panaszkodott tovább Seeley.Most mindent kiadott magából
-Pszichológus kell neki,ahogy minden normális embernek egy ilyen trauma után és ezt neki is tudomásul kell vennie!A segítségedre van szüksége!
-De nem fogja hagyni!Nem hagyja,hogy Sweets megvizsgálja!
-Honnan tudod?Megkérdezted már róla?
-Nem,de ismerem és tudom,hogy mit gondol a pszichológusokról."Ez egy lágy tudomány".Mindig ezt mondja.
-Majd én beszélek a fejével..Persze csak ha beenged...
-Ő azt mondta,hogy bárki bemehet,mert nem akar folyton a történtekre gondolni...De először Parkernek kéne..Most még talán nyugodt-jelentette be szomorúan,majd elhallgatott.Néhány perc múlva Jack jelent meg a nappaliban-Hogy van?-fordult felé Booth
-Nincs túl jól és nem nagyon hatott rá a beszédem...Pedig hidjétek el én mindent megtettem!Még a saját emlékeimet is előkerestem a sírásóról,de ez sem használt..Reménytelen!-adta fel
-Mindig van remény!-pattant fel Rebeka-Csak idő kell neki,barátok és egy pszichológus!Nem adhatjátok fel egy nap után!-emelte fel a hangját a nő.Egy ideig hallgattak,majd Rebeka ismét megszólalt-Akkor Parker bemenjen?Ő még nem tudja,hogy mi történt,csak azt,hogy Temperance távol volt néhány napot.Azért valamennyire be kéne avatni...Nem?-az ügynökre nézett,aki egy kicsit gondolkodott,majd bólintott.A kisfiú hamarosan a nappaliban ténfergett és már alig várta,hogy bejuthasson "Bones nénihez"
-Gyere!Ülj ide Parker!Beszélnünk kell-ültette az ölébe fiát Booth-Te még nem tudod,hogy mi történt Bones-sal ugye?-kérdezte
-Nem-válaszolt határozottan a fiú,bár nagyon nem értette,hogy mit akarnak ebből kihozni a szülei
-Bones-t megverték és most nagyon szomorú-fogott hozzá a férfi úgy,mintha csak egy 5-6 éves kicsivel beszélne-Felvidítod?-kérdezett rá,de nagyon jól tudta a választ
-Persze!-vágta rá azonnal-Mit csináljak?
-Csak add magadat!-válaszolt Rebeka-Viccelődj!-nevetett fel.Parker-ben ezer kérdés merült fel és nem tudta egyikre sme a választ,de most nem éredkelte.Érezte,hogy ez nem a legfontosabb.Amit tennie kell,az a szobában várja...


-FOLYTATJUK-

Hát ez sem lett a leghosszabb,de ennyi jött..Most már elkezdődik a suli és 2 naponta jönnek frissek.Sajnos a nyakamon az érettségi,szóval neki kell állnom tanulni,ha azt szeretném,hogy sikerüljön.Remélem azért nem gond!Sziasztok!
UI:komikat kérek..;D 

2011. szeptember 2., péntek

Bones-Entailment /Nehéz kezdet/-6

"Vajon mi történt?Mit tettek vele?Annyira szeretném tudni!De nem kérdezhetek rá..Talán el sem mondaná..Vagy mégis?Nem akarom felzaklatni.Jobb,ha hagyom,hogy akkor beszéljen,amikor szeretne."

"El szeretném mondani..De hogyan?Eddig akárhányszor hozzá kezdtem egy hang sem jött ki a torkomon.Bárcsak tudnád!Azt akarom,hogy tudd : nem a te hibád,de nem bírok beszélni.Hogyan mondjam el?Hogy is mondhatnám el,hogy mit tettek velem?Azt,hogy ha tükörbe nézek rosszul vagyok?Ha értenéd!"

Csörögni kezdett a telefon és ez mindkettejüket megzavarta a gondolkodásban.Booth nagy nehezen elengedte a mellette ülő lányt,aki ellenállt egy röpke pillanatig,de aztán megadta magát,mondván,hogy ha az ügynök nem veszi fel a telefont,akkor zaklatni fogják.
-Booth!-szólt bele kicsit kelletlenül-Rendben-hangja nyugodtabb volt,mint mikor felvette a mobilt-Megkérdezem és visszahívlak.Oké?-letette és komoly szemekkel Temperance kékeszöld szemeibe nézett
-Most miért nézel rám így?-nyögte ki halk hangon
-Semmi-egy bátorító mosolyt ejtett meg Brenn felé.Megfogta a kezét és belekezdett a mondanivalójába-Figyelj..Én tudom,hogy nem vagy valami jól..És azt is tudom,hogy most nem nagyon akarsz látogatókat fogadni,de tudod Angela nagyon hiányol!Annyira féltett téged,hogy amíg nem tudta,hogy itt biztonságban vagy,addig nem bírt aludni és folyamatosan sírt..Szerintem meg kéne hogy engedd neki..-de nem tudta befejezni,mert Brennan közbeszólt
-Szeretném,ha eljönne!-mondta határozottan,de belül inkább mondott volna nemet.Csak az a gondolat éltette,hogy a racionalitása ezek szerint nem tűnt el teljesen.
-Biztos?-Booth reménykedett,hogy Tempi a végén meggondolja magát,de tévedett.A válasz most is ugyanaz volt.
-Jó lenne,ha eljönnének Booth!Tényleg!Cam is és Hodgins is és aki még akar!-kis szünetet tartott-Vagy talán baj?-kérdezett vissza.Ezzel annyira meglepte a férfit,hogy az nem tudott szóhoz jutni
-Dehogy baj!-nyögte ki végül-Csak azt gondoltam,hogy neked jobb lenne most,ha pihennél.De persze ha tényleg ezt akarod,akkor tőlem rendben van.Akkor felhívom őket..-elővette a telefont és már pont tárcsázni akarta Jack számát,de előtte eszébe jutott valami..-Tudod..Parker-nek is hiányzol..De ő még túl sok neked..
-Nekem is hiányzik..-vezette rá az ügynököt
-Majd néhány hét múlva!-próbálta győzködni a lányt,de semmi hatás
-Jöjjön nyugodtan!-lesütötte a szemeit-Tudod..Jobb,ha elvonja a figyelmemet..-suttogta
-Rendben-válaszolt  együttérzőn Seeley-Akkor visszahívom Angela-t..És-szólalt meg egy kis hallgatás után-Ugye tudod,hogy én csak azt szeretném,ha minél előbb felépülnél és elfelejtenéd az egészet!
-Persze-suttogta.

Booth tárcsázta a Hodgins családot,hogy elmondja nekik a jó hírt.Angela persze nagyon örült,majd kiugrott a bőréből.Még nem készült fel,hogy mit is mondjon barátnőjének bíztatásul,de biztos volt benn,hogy oda nem kellenek majd szavak.
Az ügynök Cam-et is utolérte és elmondta neki,hogy ha úgy gondolja,akkor eljöhet ő is.Hát persze,hogy ő sem szerette volna kihagyni ezt a lehetőséget!Ő is nagyon féltette Brennan-t és most,hogy végre újra itthon tudhatta,talán megnyugodott egy kicsit,de érezte,hogy ezzel még koránt sincs vége semminek.
Végül Rebeka és Parker is sorra került.A kisfiú nagyon örült,hogy végre láthatja szeretett Bones néniét,de az anyja természetesen kicsit lecsitította.Bár még kicsi a srác,de nagyon könnyen meg lehetett vele értetni,hogy mi történt Temperance-cel,amíg távol volt.

Brennan mindössze fél órát élvezhette az egyedüllétet Booth-tal,mert utána megérkezett Hodgins ás Angela.Persze nem rontottak be,de nem sokon múlott,hogy a kopogás be ne törje az ajtót.Angie már nagyon izgatott volt,és mikor Booth nem ért oda fél perc alatt,erőteljesebben kezdett dörömbölni.Még az a szerencse,hogy Seeley gyors volt.


***


Angela lassan lépett a csukott szobaajtó felé.A szíve majd kiugrott a helyéről,mikor megfogta a kilincset.Mit mondjon?Miről beszéljen vele?Mit tegyen,hogy ne hozza elő a rossz emlékeket?Nem volt ideje sokat gondolkodni.Lenyomta a kilincset és az ajtó kinyílt.Belépett a kihaltnak látszó szobába.Körülnézett és az ágyon megpillantotta barátnőjét,amint épp gondolataiba mélyedve mered a padlóra.Lassan közeledett a lány felé,nehogy megijessze.Leült mellé és mély levegőt vett.
-Úgy sajnálom!-nyögte ki remegő hangon.Brenn Angie felé fordult és megölelte
-Nem a te hibád!-suttogta halkan,elcsukló hangon.Végül a beszéd sírásba torkollott és Angela már tudta,hogy mi történt..Mindent tudott,pedig egy szó sem hangzott el.Csak megérezte.Nem próbálta nyugtatni Tempi-t,mindössze annyit tett,hogy együttérzően ölelte és vele sírt.
"Az igaz barát nem az,aki ha nevetsz veled nevet,hanem aki ha sírsz,letörli a könnyeidet"
De ezt most egyikőjük sem bírta megtenni.Jobbnak látták,ha most elfogynak a könnyek és úgy érezték,ha ez megtörténik,már semmi nem ronthatja el a hangulatukat.


***


Booth eközben a telefonját szemlélte.Jack jól tudta,hogy mit akar,de arra is rá kellett jönnie,hogy Seeley-t most nem lehet megállítani.Az ügynök a füléhez nyomta a telefont és gondolkodás nélkül belevágott a mondanivalója közepébe.A vonal másik végén a férfi nem helyeselte Booth ötletét,de ezt kellett tennie.Érezte,hogy meg kell tennie.


-FOLYTATJUK-

Tudom ez megint nem lett valami hosszú,de mindent beleadtam,ami bennem volt..Sajnálom,ha nem úgy sikerült,mint ahogy terveztem,de azért remélem nem lett olyan rossz..:)..komikat kérek és köszönöm a kitartást!!<3