Bones-A folytatás (Az út végén)

Sajnálom a késést,de mint tudjátok,nem volt jó a blog,fogalmam sincs,miért.Végül sok próbálkozás után magától helyreállt,aminek felettébb örülök,remélem ti is :))

Brennan könnyes szemmel sétált az ajtó felé.Nem is az bántotta,hogy Maja rajt kapta,hiszen mindvégig az volt a terve,hogy mindenről beszámol majd Booth-nak,sokkal inkább a tudat,hogy a lány csalódott benne.Fogalma sem volt,mi lesz ezután.Azt is csak remélni tudta,hogy Booth megérti majd őt.Már semmiben sem volt biztos.

-Hiszek neked-mondta Maja,mielőtt Bones kiléphetett volna a háló ajtaján.A nő megpördült

-Tényleg?-kérdezett vissza még mindig könnyes szemekkel

-Igen.Bár nem ismerlek,mégis értem,mit miért teszel.Más ezt nem fogta volna fel,de én értem-Brennan hálásan nézett a lányra
-Akkor maradsz?-kérdezte reménykedve
-Van más választásom?-Maja mosolyt erőltetett magára
-Akkor én most megyek is.Ha bármi kérdésed van,nyugodtan hívj fel.A számom a hűtőn van-a lány bólintott,Tempe pedig kisétált az ajtón és elhagyta az épületet

***

Booth nyugtalanul sétált fel-alá a szobában.Temperance nem jelentkezik,ő pedig aggódik.Vagy inkább féltékeny?-Bízz benne Seeley!Hiszen szeret téged!Miért csalna meg?Biztosan hűséges marad!-ez a gondolat valamelyest megnyugtatta,de aztán újabb és újabbak jöttek,amik már kevésbé voltak ilyen békések-Régen sem volt híve a monogám párkapcsolatnak.Mi van,ha még most sem az?Eddig nem volt gond,mert nem talált olyan embert,de Jason tény és való,hogy elég jó kiállású és nagyon jól bánik Temperance-cel...Nem!Nem!Szeret engem,nem csalna meg.Soha nem csalna meg,mert szeret engem!-gondolataiban az ajtó nyílása zavarta meg.Booth önkéntelenül ugrott a hang forrása felé.

-Booth!-lepődött meg a belépő nő,mikor a férfi elé pattant

-Szia Bones!-egy csókot nyomott szerelme ajkaira-Hogy ment?

-Jól-ráncolta a szemöldökét a nő

-És Jason?Hol van?

-Abba a motelbe ment,ahol szobát bérel.Miért kérdezed?Talán baj van?-lepakolta a cuccait,majd az ügynökkel szembe állt

-Nem.Csak úgy kérdeztem.Azt hittem,ő is idejön-terelt a férfi-Mit csináltatok?-kérdezte egy kis szünet után Booth

-Megcsókoltam Jason-t-mondta határozottan a nő,közben pedig egy pillanatra sem nézett társa szemébe

-Tessék?-kérdezett vissza félve

-Megcsókoltam őt és rájöttem,hogy már csak hálás vagyok neki,de nem szeretem.Legalábbis nem annyira,mint téged-felnézett,hogy lássa szerelme arcát.Booth teljesen elképedt

-Te megcsókoltad őt?Önszántadból??-értetlenkedett.Bones bólintott

-Kíváncsi voltam és egyben el kellett tőle búcsúznom.Legutóbb nem tehettem meg.Nem is lettem volna rá képes...
-Miért,most igen?-vágott a szavába a férfi
-Igen.Képes voltam rá..
-Nem úgy értem!-szakította meg ismét a nőt-Most megtehetted?Talán most nem volt vőlegényed???-Booth nem volt képes elhinni a valóságot
-Szeretlek Booth-sütötte le a szemét-Nem tudtam,hogy ennyire ki fogsz akadni...Én...Nem gondolkodtam eléggé-bűntudata minden egyes másodperccel nőttön nőtt-Racionálisan cselekedtem és nem a te nézeted szerint.Sajnálom-ha megkapta volna a gyűrűt Booth-tól,most biztosan visszaadta volna.Mikor egymaga döntött,nem gondolt bele,hogy ez ekkora galibát fog okozni.Sosem akarta megbántani az ügynököt, még kevésbé elveszíteni,most pedig valószínű épp ez történt-Nem hittem,hogy ez miatt elveszíthetlek...Reméltem,hogy megérted majd-fejezte be könnyes szemekkel.Seeley mély levegőt vett és kiürítette az agyát
-Ismerlek Bones-mondta kedvesen-Tudom,hogy szeretsz és azt is,hogy megváltoztál.A racionális éned nem tűnt el maradéktalanul és ezt természetesen nem is szeretném,hiszen ebbe szerettem bele.Ember vagy,Bones és az emberek hibáznak.Viszont neked könnyebben elnézem,mint másnak-mosolyodott el,miközben felemelte a nő állát,hogy egymás szemeibe nézhessenek-Felejtsük el!-suttogta.Brennan szorosan magához ölelte a férfit,aztán megcsókolta.De olyan szenvedélyesen,mintha most csókolhatná utoljára
-Szeretlek!-szólalt meg végül
-Ígérd meg,hogy többé nem teszel ilyet!
-Soha!..Soha-ismételte
-Akkor szeretném hivatalosan is megkérni a kezed-letérdelt és elővett egy fekete dobozt a zsebéből-Temperance Brennan!Megtisztelnél azzal,hogy velem éled le a hátra lévő életed?-az antropológus nem volt képes megszólalni.Már elsőre is nehéz volt kimondania az igent,másodszorra pedig nem volt könnyebb.Nem azért,mert tétovázott,csak egyszerűen annyira csodálatos és hihetetlen érzésnek bizonyult mindannyiszor a lánykérés,hogy szinte lehetetlenség volt kimondani azt az egy szót,ami megváltoztatja az egész életét.Hiába nyitotta beszédre a száját,a hang mindannyiszor belészorult.Térdre roskadt és két tenyere közé fogta szerelme arcát.Ismét kinyitotta a száját,ám csak tátogott.Képtelen volt megszólalni
-Igen-mondta ki végül-Igen-ismételte meg-Soha többé nem akarlak elveszíteni!A világon mindennél jobban szeretlek,Seeley Booth!Te tettél engem emberré!Nagyon szeretlek és még soha senkivel nem éreztem magam ilyen jól.Napról napra jobban vonzódom hozzád és képtelen vagyok emberi szavakkal kifejezni,hogy mi ez.Igazából még a racionalitást sem látom ebben az egészben.Csak annyit tudok,hogy ha nem vagy velem,folyton a telefonom nézem,mikor hívsz,az ajtót,mikor rontasz be egy újabb üggyel.Azonban ha velem vagy,a világ megszűnik létezni körülöttem.Mikor hozzám érsz,az szinte éget.És nem rossz értelemben.Ha megcsókolsz a szívem majd kiugrik a helyéről,a gyomrom pedig összeszorul és ez olyan hatást kelt,mintha valami tényleg megmozdulna benn,mintha pillangók szálldosnának össze-vissza.És akármennyi időt töltök veled,ez nem változik.Sőt!Inkább erősödik.Jobban szeretlek,mint ahogy tegnap szerettelek,de kevésbé,mint ahogy holnap foglak.-ömlöttek ki a rég takargatott szavak egyszerre.Az ügynök az ujjára húzta a gyűrűt,majd megcsókolta a nőt

-Egy hónappal később-

Brennan nyugtalanul állt a mosdókagyló előtt.Nem mert ránézni a kezében tartott műanyagra.Nagyon félt,hogy számára nem megfelelő eredményt mutat.Az egy hónappal ezelőtti vetélésekor kicsit összeomlott,de szerencsére Booth nem hagyta cserben és végig támogatta őt.Mióta Rolf-ot lecsukták,már a félelem is maradéktalanul megszűnt és ennek mind a ketten nagyon örültek,de főleg Tempe.Most kiderül,hogy a sok próbálkozás végül meghozta-e gyümölcsét.

-Jól vagy édesem?-kérdezte Angie nyugtalanul,miközben barátnője hátát simogatta
-Nem.Képtelen vagyok megnézni-megfordult,hogy a lány szemébe nézhessen
-Akarod,hogy megtegyem helyetted?-kérdezte egy biztató mosoly kíséretében.Brennan megrázta a fejét
-Mindjárt összeszedem magam.Csak...Tudod én...Nem is tudom,hogy mondjam..
-Félsz-bökte ki Ang.Tempe bólintott-Ez természetes.Azok után,amin keresztül mentél!Meg egyébként is.Én is féltem megnézni a tesztet.
-Mi van,ha most sem sikerül?Te ismersz a legjobban,Angie...
-Így van.Nem mutatod,de attól még fáj-megölelte a nőt-Nézd meg!-biztatta nyugalmat sugárzó arccal.Mintha tudta volna az eredményt.Bones még egy kicsit vacillált,végül mély levegőt vett és gyorsan rápillantott a műanyagra.Vonásai megfeszültek-Mi az?Baj van?-kapta ki a kezéből az aggódó és egyben izgatott barát.A művésznő előbb tátva felejtette a száját,majd mosolyra húzta azt
-Terhes vagyok-agya igyekezett feldolgozni a látottakat,majd mikor ez megtörtént,ő is elmosolyodott-Terhes vagyok!-ismételte,most már sokkal magabiztosabban.A lányok megölelték egymást.Még néhány perc örömködés után végül Angela is megszólalt
-Már régóta mondanom kell valamit,de nem tudtam,mikor a legalkalmasabb.Mindig közbejött valami-motyogta
-Mondd már ki Angela!
-Én is terhes vagyok-bökte ki végül-Ezt szerettem volna elmondani egy hónapja is...
-Azóta tudod és még nem mondtad el?-vágott közbe az antropológus-De..Miért?Ezt nem lehet csak úgy elfelejteni..-egy pillanatra elkomorult az arca,ahogy felfogta a dolgokat-Nem hitted,hogy támogatlak majd-vonta le
-Dehogy!Én..Volt elég bajod nélkülem is-felelt
-Legalább egy kis örömöt hoztál volna a mindennapjaimba.Azt hitted féltékeny leszek rád?-arca szomorúra váltott
-Nem tudom.Nem voltam benn biztos,hogy maradéktalanul boldog leszel a hírtől,ha neked nem lehet.Mikor bejelentetted,hogy úgy gondolod,gyermeked fogant,én el akartam mondani,de aztán minden úgy felgyorsult és..Sajnálom
-Jól figyelj Angela!Soha de soha ne titkolj el előlem egy ilyen csodálatos dolgot!Világos?-mosolyodott el újfent-Hidd el,bármennyire is szomorú vagyok,ha te boldog vagy,nekem is feldobod a kedvem!-megölelte a lányt-Most pedig megbeszélem Booth-tal,hogy ebédre jöjjön haza-az ajtó felé indult,de még egyszer visszafordult-Tudod Angie,ha azt mondja az orvos,hogy tilos dolgoznom,akkor nem teszem.Viszont egyedül unatkoznék és jó lenne,ha lenne velem néha valaki...
-Te mióta hallgatsz a doki utasításaira??
-Mióta muszáj-nevetett fel nyugodtan,majd folytatta útját,végül mégis megfordult-És még valami.Lehet,hogy kések picit.Tudod milyen Booth,ha boldog-villantott egy kacér vigyort
-Majd fedezlek-mosolygott a művésznő és végignézte,ahogy Tempe elhagyja a helyiséget.

***

Booth kíváncsian lépkedett a lépcsőházban a lakása felé.Fogalma sem volt,mi a fenét szeretne vele közölni szerelme.Bár a lány hangja nem sugallt rosszat,a férfi gyomrában azonban ott volt az a görcs,hogy "mi van ha". Az ajtóhoz érve lassan és nyugtalanul kereste elő a kulcsokat,végül mikor megtalálta,bizonytalanul dugta a zárba.Szíve hevesen dobogott és fogalma sem volt,miért,hiszen semmi oka nem volt az aggodalomra.

-Bones!-hangokat hallott az étkező felől-Bones?-kérdezte idegesen,jobb kezét pedig a fegyvere markolatára helyezte,hogy ha szükség van rá,előkaphassa

-Jaj Booth!-pattant elé a nő-Még nem kellett volna ideérned!Azt hittem később jössz

-Visszamenjek?-hüvelykujjával a háta mögé mutatott

-Dehogy!-mosolygott Brennan és megölelte társát,majd egy csókot nyomott annak szájára-Csak várj itt még egy percet,oké?-az ügynök bólintott és hátrált egy lépést,Tempe pedig a dolgára sietett.Nem telt bele egész három perc,hogy újra megjelenjen Seeley előtt-Kész vagyok.Most már jöhetsz-megfogta szerelme kezét és húzni kezdte az étkező felé.

A helyiségbe belépve Booth elé csodálatos látvány tárult.Az asztal két személyre volt terítve,közepén pedig egy két ágú gyertyatartó,melyben két gyertya lángolt.A finom illatok egymással keveredve keringtek a levegőben.

-Mi ez?-kérdezte ráncolt homlokkal

-Ez a te helyed-mutatott mosolyogva az egyik székre.Azon az asztalrészen épp ugyanúgy volt megterítve,mint a másikon,egy apró különbséggel.A jobb oldalon a kanalak mellett egy vörös hosszúkás doboz állt.Nem volt minőségi,mindössze egy könnyen elkészíthető minden sarkon kapható színes,díszes papírral bevont fadoboz,melynek fedelén egy masni díszelgett.

-Mi ez?Általában én veszek neked ajándékot,nem fordítva...-a kezébe vette az ajándékát,közben pedig helyet foglalt,de egy pillanatra sem tekintett fel.Brennan is leült,pontosan az asztal másik végébe,Booth-tal szembe.

-Előbb együnk-mosolygott feszülten az antropológus.Felállt és kihozta a konyhából a tésztát,majd a szószt.Idegességében azt sem tudta,mit csináljon.

-Spagetti?-nyugtalanságában ő is vigyort erőltetett az arcára

-Neked csináltam-miután Booth kirakta magának az adagját,Bones is ezt tette.Egyikük sem bírt enni egy falatot sem

-Csak nem meg akarod kérni a kezem?-törte meg a csendet a viccnek szánt mondatával,bár inkább csak rontott a helyzeten-Már megtettem helyetted-felnevetett,ahogy Tempe is.Ezután a csend kezdett kínossá válni-Bones...-szólalt meg végül a férfi-Mi van a dobozban?-kérdezte nyugtalanul,miközben lekényszerített egy falatot a torkán-Látom,hogy ideges vagy.Baj van?

-Nem!-vágta rá azonnal-Ne aggódj,semmi rossz nem történt...-itt elakadt a szava-Csak...Tényleg nincs gond-mosolygott-Csak izgatott vagyok.Tudod a szervezetem adrenalint termel,de ez nem rossz...

-Miért izgulsz?

-Nem is tudom-felelt elgondolkodva-Tudom,hogy tetszeni fog az ajándékom,de...Tudod mit?Úgysem eszünk.Bontsd ki-a dobozkára mutatott.Booth két keze közé vette a díszes tárgyat.Mindkettejük jobban izgult,mint eddig bármikor a nap folyamán

-Biztos vagy benne?-Brennan bólintott

-Teljesen.Nyisd ki-mondta,majd mély levegőt vett és várta a hatást.Seeley levette a dobozka fedelét.Nem tudta,mit gondoljon.Teljesen elképedt.Egy pillanatra felnézett szerelmére és annak könnyes szemével találkozott.

-Ez...-képtelen volt megszólalni-Én...-ismét az ajándékára pillantott és egy elképedt mosolyt ejtett meg,miközben kifújta a bennrekedt levegőt.Két csík.Csak ennyi kellett a teljes boldogsághoz,mégis olyan nehéz volt összehozni-Te..-felállt,ahogy Tempe is-Terhes vagy-vigyorgott-Ez a lehető legcsodálatosabb ajándék!-megölelte a mostanra mosolygó lányt és megcsókolta-Egy kisbaba!

-Igen-suttogta.Az ügynök az ölébe kapta a felderült lányt.

-Szeretlek!-ismét megcsókolta-Ígérem,többé nem hagyom,hogy bántsanak!-újfent a lány ajkára hajolt.Brennan az örömtől már nem látott tisztán.Egyre hevesebben csókolta a boldog férfit.Seeley a háló felé kezdett sétálni.Lassan haladt és majd minden falnál megállt mire sikerült bejutnia a szobába.Szenvedélyük többé nem ütközött határokba...

Prológus:

A szerelem mindent legyőz,mondják sokan.Azonban ezt nem mindenki gondolja komolyan,míg maguk meg nem tapasztalják.Aki hisz az igaz szerelemben,az vágyódik,reménykedik élete végéig és tán sosem találja meg azt,akit keresett,mégis képes úgy meghalni,hogy ő mindent megtett.Néhányan közülük megkeseredetten térnek végső nyugalomra,reményvesztve és boldogtalanul,hiszen úgy gondolják,őket nem találta meg,amire egész életükben vágytak,pedig lehet,hogy csak féltek észrevenni,ami az orruk előtt volt.Mások sosem keresik,nem hiszik el,hogy velük bármi szép történhet.Képtelenek azzal a tudattal élni,hogy rájuk is vár valaki,valaki aki elfogadja és szereti őket olyannak,amilyenek.S sokan csak elsétálnak az igazi mellett,nem is tudván,hogy ő meghozta volna a boldogságot.Szerencsések azok az emberek,akik képesek észrevenni és elfogadni a szerelmet.Akik elmondhatják magukról,"engem is szerettek,s én viszont szerettem".A boldogsághoz vezető út nehéz,gyakran rögösebb,mint azt képzelnénk.Azonban ha létezik igaz szerelem,az biztosan megmarad.Máskülönben hogy élhették volna túl együtt főhőseink ezt a sok megpróbáltatást?

Angela-nak és Hodgnis-nak született egy gyönyörű kisfiúk.Ezzel a gyermekkel végre sikerült túllépniük az előző fiúcska elvesztésén.Az idő múlásával a fájdalom is enyhült és szerepét felváltotta a boldogság.Ezután Angela sikeresen világra hozott még egy gyermeket,egy kislányt,aki a bátyja legnagyobb rajongója lett.

Maja végül az antropológiai pályát választotta ez egyetemen és soha nem bánta meg döntését.Még hosszú éveken keresztül dolgozott a Jefferson Intézetben,mint az Antropológiai részleg egyik fő antropológusa és szívében egy pillanatra sem szűnt meg a hála azok iránt az emberek iránt,akik segítettek rajt.Nagy támogatója lett az árvák megmentésére és segítésére szolgáló alapítványnak,majd ő maga is alapított egy tanácsot,melynek célja a 18 év feletti állami gondozásban nevelkedett gyerekek továbbsegítése lett.Megtalálta a saját útját,szíve végre nyugalomra lelt.

Camille nem sokkal Rolf elfogása után megismerkedett Jason barátjával,Mike-kal és egy életre szóló kötelék alakult ki köztük,mely szerelemmel és házassággal végződött.Cam sosem szeretett volna gyereket,de néhány a Paradicsomban eltöltött év után végül rászánta magát,hogy továbbvigye vérvonalát és egy gyönyörű kisfiúnak adott életet.

Jason még fél évig rágódott Brennan-nel való viszonyán,majd Ázsiába ment,hogy felejtsen,de ehelyett szerelmet talált.Megtalálta a legjobb barátját és egyben lelki társát Katharyna-t és vele együtt visszatért Washingtonba.Nem sokkal később eljegyezték egymást és egy szerény szertartás keretei között örökre összekötötték életüket.Gyermekük sokáig nem született,mert Kathryn-nek nem volt megfelelően felkészülve a méhe egy élet kihordására,azonban egy névtelen adománynak köszönhetően sikerült helyreállítani női szerveit és végül megtörtént a csoda.

Brennan és Booth még sosem volt ennél boldogabb.Bár csak egy gyermekük született,de ő egészségesen és ez mindennél fontosabb volt számukra.Még a kislány világrahozatala előtt Booth vett egy telket és kemény munkával családi házat épített ott,ahol végül megszülethetett a pici.Parker is kapott egy szobát és minden második hetet ott tölthetett a második családjával.A BB páros folytathatta a közös munkát és még vagy kétszáz,esetleg háromszáz gyilkost is elkaptak,mire nyugdíjazott idősek lettek.

Végre megérkeztek.Mind elérték az út végét és a boldogsághoz vezető kaput maguk mögött hagyva éltek az éden varázslatos országában.Ahol a félelem és a kétség többé nem hintheti el magvait.Hova fájdalom és féltékenység már nem teheti be a lábát.Megérkeztek Csodaországba,mely a térképen nem jelölhető.A szívünk legrejtettebb zugaiban tartogatjuk,s mikor eljön az idő és elég felkészültek vagyunk,mind beléphetünk oda.Csak rajtunk áll,mikor és mennyi ideig tartózkodunk ott,de akármennyi időt töltünk is el ebben a Boldogság Birodalomban,azok biztosan életünk legemlékezetesebb napjai,hónapjai vagy akár évei lesznek.

-The End-

Köszönöm,hogy olvastatok :) A következő történeten már erősen dolgozom,a blog szülinapjára pedig szeretnélek meglepni titeket egy újfajta,tőlem talán (az eddigiek alapján)  kevésbé várt történettel,ami egyszerre lesz szomorú és csodálatos.Kérlek titeket komizzatok!! :D ♥