Bones-Az ördög nem alszik-15

Brennan kemény arcvonásokkal bámulta az előtte álló férfit,Booth pedig összeszedte gondolatait.Mély levegőt vett és végre megszólalt.

-Tudom,hogy most nagyon megbántottalak,de hidd el,nem akartam.Soha nem csaltalak meg,de nem fogok többet magyarázkodni.Ha nem hiszel nekem és nem bízol bennem,ám legyen.Nem fogok kepeszteni azért,hogy megbocsáss,hiszen tudom,hogy sosem fogsz.Ha ennyi idő alatt nem ismertél ki,akkor igazad van,nincs értelme folytatni-mondta keményen.Arcán elszántság tükröződött.Egy pillanatra sem lehetett észrevenni,mennyire nehezen mondta ki a szavakat-Összepakoltam a maradék cuccod,este el tudod őket vinni.Ha szeretnéd addig elmegyek otthonról,a munkáról pedig te döntesz! Mindig is a társam voltál Bones,de ez az egész a bizalomra épül.Felesleges kockáztatnunk egymás életét!-figyelte Brennan arcát,de az semmi jelét nem mutatta annak,hogy meghatnák ezek a mondatok,valójában pedig belül ordított.A fájdalom  és a könny marta  a torkát,alig várta,hogy a férfi végre befejezze mondandóját

-Rendben.Akkor este elhozom a holmim.Nem mondhatom,hogy menj el hazulról,hiszen az a te otthonod,nem küldhetlek el onnan.A többit majd megbeszéljük holnap-válaszolt keményen.Minden erejével azon volt,hogy meg tudja tartani ezt a semmitmondóan üres tekintetet-Most viszont ha nem haragszol,tényleg szeretnék dolgozni!-Booth meglepetten állt az asztal előtt.Fogalma sem volt,hogy szerelme így fog reagálni a szavaira.Remélte,hogy egy kicsit eltöpreng,esetleg még sír is,hogy mennyire nem szeretné elveszíteni a férfit,de ez nem történt meg.Tempe visszahajolt a papírhalom fölé és ismét belemerült a munkába.Jóllehet azért,hogy palástolni tudja meggyötört lelkét.Erősen koncentrált,hogy arca érzéketlen maradjon.
-Jól van-nyögte az ügynök normál hangvételben.Ha az ember nem nézett rá,abszolút nem tűnt fel,valójában mennyit jelentett neki ez a párbeszéd-Akkor én most megyek is
-Szia!-köszönt el Brenn,de közben egy pillanatra sem nézett fel.Mikor az ajtó kinyílt és újra bezáródott,egyszerre fellélegzett,majd kitörtek belőle a könnyek.

Az az érzés,hogy akit szeret és akire az egész életét rábízná,már többé nem küzd érte és nem lesz mellette,teljesen kiborította.A könnyek záporként folytak az előtte terülő papírhalomra.Már nem érdekelte sem a munka,sem más emberek véleménye,csak sírni akart,kiadni magából mindazt,ami már hónapok óta nyomja a szívét,ezzel eltorzítva minden gondolatát és tetteit.Nem akarta elfojtani többé az emlékeit.A terv,mely már jó ideje megfogalmazódott a fejében,most bekövetkezni látszott.El kell innen mennie,minél előbb,annál jobb.Eltervezte,hogyan vezeti félre Rolf-ot és azt is,hogy senkitől sem fog elbúcsúzni.Sosem volt az erőssége a búcsúzás.Nem bírna úgy volt barátai szemébe nézni,hogy közben jól tudja,ők az egyik ok,amiért távoznia kell.Mostanra már semmi sem tartja itt.

-Édesem!-érintette meg barátnője vállát Angie.Brennan gondolataiba merülve észre sem vette,hogy valaki bejött hozzá,s mikor enyhe nyomást érzett a jobb vállán,egy pillanatra összerezzent-Mi a baj?Mi történt?-Tempe láttán a művésznő szemei is könnybe lábadtak.A kérdezett megrázta a fejét-Ó..Ha nem történt volna semmi,akkor most nem sírnál.Kivele!-Angela szíve összeszorult a látványtól.Bones lesütötte szemeit,de nem válaszolt-Aggódom érted szívem!

-Ígérd meg,hogy akármi történik,senkinek sem fogod elmondani!-szólalt meg végül.Angie bólintott-El fogom hagyni az országot Angela.Nem akartam,hogy bárki tudjon róla.Nem akartam búcsúzkodni és meghallgatni a "ne menj el" beszédeiteket,amit most sem szeretnék.A döntésem végleges...

-Booth miatt mész el?

-Miatta is.De számos más oka van még.A gondjaim csak akkor tűnnek el,ha én is eltűnök.Érted?-Angela elgondolkodott.Csak egy kérdés nyomta a szívét és imádkozott,hogy a válasz rá nem legyen

-Miattam?-egymás szemébe néztek.Tempe hosszan bámult a szomorú csokoládébarna szempárba,végül úgy döntött,hogy barátnője megérdemli az igazat.Bólintott

-Igen.Így van-a művész arcán könnycseppek folytak végig-Te is nyomós ok vagy,de nem csak miattatok.Minden miatt Angie.Az életem fenekestül felfordult.Képtelen vagyok tovább élni ezt az életet,ha még egyáltalán életnek nevezhető.Már nem tudok tiszta fejjel gondolkodni és egyszerűen..Csak..Már senki sem áll mellettem-sütötte le a szemét ismét

-De én melletted állok!-nyöszörögte a lány

-Már igen.Talán mostanra te is megláttad,ami már az elején látnod kellett volna,de késő.Hogy bízzak bennetek,ha ti sem bíztok bennem?-szeme ismét megtelt folyadékkal-Szeretlek Angela.De nem követhetem el még egyszer ugyanazt a hibát,mint évekkel ezelőtt.Te semmit sem tudsz,de soha nem is voltál rá kíváncsi.Nem tudom,tényleg ismerlek-e vagy ez csak a látszat-Angie-nek elállt a szava.Brennan megölelte barátnőjét-Most jobb,ha megyek.Nem szeretnélek még jobban megbántani.Elhozom Booth-tól a maradék holmim-elengedte a könnyeitől nedves lányt,felkapta a táskáját és elindult.Nem volt benn biztos,hogy ez jó ötlet.Még nem volt felkészülve arra,hogy ismét erős legyen.Kisírt szemeivel végigviharzott a laboron.Nem köszönt senkinek,még csak rájuk sem nézett.Az sem érdekelte,hogy Hodgins,Cam és még néhány ott dolgozó őr fürkészve bámulta.Saroyan elkapta Tempe karját és már épp kérdőre vonta volna,de a nő közbevágott
-Most ne-mondta halkan,Camille pedig nem erőltette a dolgot és elengedte.

Brennan legszívesebben ordított volna a szívét facsaró fájdalomtól.Nem volt tudatában annak,merre megy csak elindult.Nem érdekelte a veszély,mellyel bármikor szembetalálhatja magát és nem foglakozott Rolf fenyegető jelenlétével sem.Minden megszűnt körülötte.Szeme homályától már semmit sem látott,de nem is akart.Mit sem számított,lát-e vagy nem,úgyis ott fog kilyukadni a végén,ahová a szíve viszi.Az,ami csak egy egyszerű izom.Most azt kívánta,bárcsak megállna,hogy ne kelljen ezt az egészet átélnie.Mi értelme?Miért él még,ha úgysem akar?Már az első kételkedésnél fel kellett volna adnia-Fel sem tűnt neki,de már a hídnál járt-A híd.Tökéletes hely,hogy véget vessen mindennek.Ha szerencséje van,senki nem veszi észre,mikor belezuhan a vízbe,felismerhetetlenségig összeroncsolt testét pedig majd csak hetek,netán hónapok múlva találják meg.A korláthoz lépett.Egy autó sem vette figyelembe furcsa viselkedését,csak elhajtottak mellette.Erősen megszorította a vascsövet,majd átmászott rajt.A szíve hevesen vert.Gondolatai teljesen elárasztották.Apró öröm töltötte el,mikor az ötlött a fejébe,hogy többé nem kell elviselnie Rolf fenyegetéseit és nem kerül a karmai közé.Mosoly terült el az arcán.már majdnem elengedte az eddig szorított korlátot,lazított ujjain,mikor Jessyka emléke furakodott a gondolataiba.Abban a pillanatban ismét szorosan összezárta kezét,ujjbegyei kifehéredtek.Jessyka pontosan ezt akarja.Azért csinálja ezt vele,hogy öngyilkos legyen vagy elmenjen a városból.Nem!Nem engedhet neki!Ha most átad mindet,ha most megfutamodik,semmije sem marad,amibe visszatérhet.Gondolataiba merülve fel sem tűnt neki,hogy eleredt az eső.Olyan volt,mintha az ég összes haragját Isten épp most zúdítaná a fejére.Meg akart fordulni,hogy visszamásszon.Jobb kezét és jobb lábát átfordította,hogy könnyebben átmászhasson a korláton,de az síkossá vált a nedves,hideg esőcseppektől.A lába lecsúszott a híd pereméről.Egy apró sikoly hagyta el a száját.Érezte,ahogy a keze szélsebesen csúszik le a vasról.Még elejtett egy hangos segélykiáltást,majd gondolataiban lehűtötte felhevült testét,hogy ne kapjon szívrohamot,ha beleérkezik a vízbe.Eldöntötte,hogy nagyobb esélye van túlélni,ha talppal esik,mert ha csak a lábát töri el és eszméleténél marad,még valahogy kiúszhat.Az egyetlen,amitől félt,a sodrás volt.Ha túl erős,akkor nem tud majd kijutni és akkor vége mindennek.A keze lecsúszott a korlátról.Megeresztett egy hangos sikolyt és zuhanni kezdett...Az agya teljesen elsötétült,szemei előtt csak élete képei pörögtek.A nap,mikor megismerte a másik felét,azt a férfit,akit a világon mindennél jobban szeret,mikor először találkozott Angela-val.Előjöttek az eddig elrejtett gyönyörű emlékek,feltört benn az az érzés,mikor babát várt,hihetetlenül csodálatos volt,hogy egy kis élet növekszik a szíve alatt,hogy ő felel érte..Aztán a rosszak elvesztette a gyermekét,elrabolták,Jessyka visszatért és ami a legfontosabb,elvesztett mindent...De valami mégis elnyomta ezt a sok rosszat.Valami,ami nem akart tágítani a szívéből és a fejéből..."Nem akarok meghalni!Élni akarok!"-ordította a fejében,majd egy hirtelen rántást érzett a bal karján,ami visszahúzta a valóságba.Mikor szeme ismét felfedezte az esős,sötét világot,az első,amit megpillantott,egy gyönyörű már-már feketébe mélyülő meleg,barna szempár volt.A lány erősen szorította a kezét és jelenleg hatalmas hálát érzett,amiért Ő ott volt.

-Kapaszkodjon erősen!-visította a legfeljebb 18 éves tini.Mikor fél órája elindult a semmibe,nem gondolta volna,hogy egy életet fog megmenteni.Épp csak levegőzni akart,gondolkozni a "továbbon",de a hídhoz érve sikolyt,majd segélykiáltást hallott.Látta,ahogy néhány autós lelassít,majd továbbhajt,mit sem törődve embertársával.Ekkor rádöbbent,semmi jobbra nem számíthat az élettől,mint amit eddig kapott,sem ezektől a lényektől,akik között élnie kell.Rohanni kezdett az iménti hang irányába és még épp időben.Útközben egy újabb halálsikoly hagyta el az áldozat száját.Ő nekivetette magát a korlátnak,mit sem törődve azzal,hogy átzuhan-e,hisz vesztenivalója már nincsen.Megragadta a nő karját,ami hatalmasat roppant-Tartson ki!Megpróbálom felhúzni!-nyögte.A lába megcsúszott.Az egyetlen szerencséje az volt,hogy a vascső alján volt egy tartó rész,ahová be tudta akasztani azt.Szíve hevesen dobogott.Brennan végiggondolta,amit lát.

-Engedj el!-mondta keményen-Különben te is a mélybe zuhansz!

-Nem!

-Csak engedj el és hívd a vízimentőket!Nem fogok megfulladni,jól leszek,ha kimentenek!Eressz!-ordította most már.A lány nagyot nyelt.Nem teheti.Ez a nő nem hallhat meg!!Nem engedheti el,nem számít,mibe kerül majd a makacssága,akkor is segítenie kell!

-Nem!!-kiáltotta.Hangja visszhangzott a híd alatt.Temperance arca kisimult.Mégis léteznek ilyen emberek?Hát persze!Hisz Booth is az..És Angela és Cam és Hodgins és mind az összes gyakornoka,akit ismer.Mind megtennék érte ugyanezt.Hát itt az ideje megbocsátani...Megkeményítette vonásait,majd nem törődve bal vállával,nagyot lendített jobb karján és elkapta a híd peremét.Fájdalmában felordított,majd mikor végre már tartani bírta magát kifújta eddig visszafojtott lélegzetét.A lány húzni kezdet felfelé.Végre az ő lába is földet ért  és ezzel egyidejűleg,nem tudta miért,de ő is fellélegzett.Tovább húzta az egyre küzdő nőt az ég felé.Tempe lába lassan végre elérte a hatalmas betontömböt.A kocsik lassítás nélkül hajtottak végig mellettük,segítséget sehonnan sem várhattak,de már nem is kellett nekik senki..Brenn végre biztonságban hevert az aszfalton és mélyen beszívva a levegőt,ellazította izmait-Jól van?-kérdezte bizonytalanul a mellette lihegő,szintén megkönnyebbült lány

-Az is elég lett volna,ha szólsz a vízimentőknek.Miért nem ezt tetted?Miért kockáztattad az életed egy idegen miatt?-kérdezte,miközben felkönyökölt a jobb kezére

-Mert szüksége volt rám...-felelt határozottan a lány-És nem lehettem biztos abban,hogy túléli,ha ekkora magasságból lezuhan.Maga talán úszni akart?Vagy mégis mit keresett a korláton kívül?-vonta kérdőre idegesen

-A zuhanást biztosan túléltem volna.Kiszámoltam...

-Miaz?Most komolyan előre kiszámolta,hogy az ugrást túléli,ezért kipróbálja?-egyre dühösebb lett.Az oké,hogy megmentett egy öngyilkosjelöltet,de arra nem számított,hogy az illető teljesen flúgos

-Dehogy!-tiltakozott Tempe-Én..Öngyilkos akartam lenni.De aztán meggondoltam magam és mikor vissza akartam mászni,megcsúsztam.Ekkor számoltam ki,hogy ha elég ügyesen esek,egy töréssel megúszhatom és talán még a partra is kijutok,ha nem túl erős a sodrás..-lepillantott a hánykolódó habokba-De nem jutottam volna ki.Viszont a partiőrség (neked köszönhetően) hamarabb rám talált volna,minthogy megfulladjak-már csak egy kérdés volt a fejében-Csak te jártál errefelé?-tűnődött-Pedig ez általában egy forgalmas híd.Na persze szürkület van és eső.Ez megmagyarázza a dolgot..-a lány nem tudta,mit is kéne felelnie.Tudassa a megmentettel,hogy valójában senki sem sietett a segítségére,pedig itt volt rá az alkalma vagy inkább fojtsa magába és mondjon csak annyit,hogy "igen,egyedül én voltam a közelben,aki meghallotta a segélykiáltását!"

-Az emberekre nem érdemes rábízni az életed-eresztett meg egy biztató,fanyalgó mosolyt
-Mi a neved?
-Maja.Maja Stredford.
-Köszönöm.A segítséged nélkül már biztosan halott lennék és ezt nem akarom.Élnem kell,mert ha a hagyom a gonoszt győzni és megfutamodok,akkor már nem sokáig maradnak olyan tiszta lények a földön,mint te Maja-Bones szavai megérintették megmentőjét,ámbár nem így tervezte.Már nem csak Tempe,de Maja gondolkodásmódja is teljesen megváltozott.Küzdeni a végsőkig!-Mivel hálálhatom meg amit tettél?Kérhetsz bármit,amit csak szeretnél.Meg tudom adni neked-"Remek!" gondolta a lány "Már megint egy gazdag depressziós!Mintha annyi gonddal küszködnének az ilyenek!"
-Nem kell semmi-felelt halkan-Ami nekem kell,azt pénz nem pótolhatja-Brennan-nek ismerős volt ez a mondat.Még,ha soha ki sem mondta,gondolta és érezte
-Jól van.Ahogy gondolod-"Hogy ez milyen könnyen engedett!Tényleg nagyon fukarak... Még csak meg sem próbált meggyőzni."-Te nem sérültél meg mentés közben?-méregette az előtte ülő fiatalt
-Neem-rökönyödött meg Maja
-Örülök.Most mennem kell-ült fel lassan-Rendbe kell hoznom valamit..Remélem még sikerül.Mégegyszer köszönöm,hogy segítettél nekem!Azt kívánom,teljesüljön a vágyad!-mosolyodott el,majd felállt és elindult ÉNY-felé.

Nem hitte,hogy bármilyen kívánság teljesülhet,hiszen ez az akaraton,nem a szerencsén múlik,de úgy érezte,most épp erre volt szüksége a lánynak.Egy biztató szóra.

***

A vihar továbbra is tombolt,az eső Niagaraként ömlött alá.Brennan bőrig ázott és teljesen átfagyott,mire végre a kiszemelt házhoz ért.Még most sem értette,miért nem ment vissza a Jefferson-ba a kocsijáért,de nem is számított.Itt volt,hogy megoldja,amit elszúrt.Bár ahogy Booth szavaiból ki lehetett venni,nem nagyon fog megbocsátani.Ha ez így történik,nem fog könyörögni,felfogja.Hiszen ő tette tönkre az egészet.Nem bízott a férfiban,pedig megérdemelte volna.Belépett a kapun és felcaplatott a lépcsőn,egészen társa ajtajáig.Előkotorta a kulcsát és bedugta a zárba.Azonban mielőtt elfordította volna még várt egy kicsit.Nem nagyon bírta rávenni magát.Hiszen bocsánatot kérni annyit jelent,mint megtörténtet nem megtörténté tenni és ez lehetetlen.A bocsánatkérés tehát semmire sem jó.De az ügynöknél be szokott válni,hát ideje megpróbálni.

Lassan elfordította a kulcsot és hangtalanul,teljes csendben belépett az ajtón.A lakásban látszólag egy lélek sem volt,de Bones tudta,hogy ez nem igaz.Érezte a férfi jelenlétét,még úgy is,hogy nem látta őt.Zajtalanul haladt végig a folyosón és a nappalin,egészen a hálószobáig,ott azonban megtorpant.Pillantása az ágyon gubbasztó Seeley-re esett.Nem látta az arcát,hiszen a férfi háttal volt neki,mégis jól tudta,hogy egyáltalán nincs most jó passzban.Óvatosan az ágyhoz lépett.Talán egy méterrel lehetett szerelme mögött,ő azonban nem vette észre.Bele volt merülve saját gondolataiba.Tempe látta,hogy valamit nagyon szorongat,de nem tudta,mi az,így Booth fölé hajolt.Egy kép volt az.Ők voltak rajta.Ő és Booth.Talán egy hónapja készülhetett a fotó,mikor sikerült elnyomnia magában Rolf tetteit.Seeley a szokásos virgonc nyakkendőt és cocky-s övcsatot viselte,öltönnyel és a hozzá tartozó inggel és nadrággal,Bones-on pedig egy vörös selyemszatén felső és egy egyszerű farmer volt.Ha tudta volna,hogy egy kép fog készülni,mely az egyetlen közös,normális képük lesz,jobban kiöltözik és biztosan szebben is mosolyog.

-Kérlek ne menj el!-hallotta halk,remegő hangon.Ha nem tudta volna,hogy Seeley nem vette észre,azt hitte volna,hogy ez a mondat most közvetlen neki szólt.Persze az ügynök a képnek beszélt

Látta,ahogy a fotó egyes részei elhomályosodnak és lefolynak,bár ez nem így volt.Nem a kép folyt le,csak Booth könnyei róla.Temperance megértette,társa miért tette,amit tett néhány órája.Vissza akarta őt kapni.Megkerülte a cseppet sem gyanakvó férfit.Könnyes szemekkel letérdelt elé,arcát pedig két tenyere közé fogta.

-Kérlek ne menj el!-ismételte Seeley,már Tempe szemébe nézve.Ahogy látta szerelme megtört,könnyekkel teli arcát,a nő szeme is nedves lett és nem is bírta volna,de nem is akarta elfojtani előtörni készülő könnyáradatát.Lágyan megcsókolta szerelmét,majd szorosan megölelte.Booth az ágyról a térdére zuhant és úgy szorította tovább a lányt.Mélyen beszívta annak minden egyes illatszemcséjét,egyet sem akart elmulasztani-Ne hagyj el!-Bones kibontakozott társa karjaiból,hogy a szemébe nézhessen,de nem szólt egy szót sem,csak szenvedélyesen megcsókolta.

Akarta a férfit,mindennél jobban.Szíve hevesen kalapált és nem volt hajlandó megállni.Nem akart több félszt az életébe.Booth felfogta,mi történik és minden erejével azon volt,hogy visszafogja magát,hiszen nem szeretett volna hónapok óta elnyomott vágyaival fájdalmat okozni a szeretett nőnek.Tempe kigombolta Seeley ingét,az ügynököt pedig elöntötte a forróság,mikor társa a bőréhez ért.Megfogta a nő kezeit és egy pillanatra eltolta magától,attól félve,ha hagyja folytatódni,talán elszabadul a belsőjében a pokol és nem tud majd megállni,mikor kéne.Bones szemeibe nézett.Látták egymáson a vágyódást és többé már egyikük sem akart megállni.Booth is kigombolta a nedves bársonyblúzt,ezt követően pedig már sorba szabadultak meg ruhadarabjaiktól.Seeley felkapta szerelmét.Ahogy testük összeért csak még kevésbé tudták magukat visszafogni.Brennan a férfi oldala köré fonta vékony lábait,közben pedig szenvedélyesen csókolta őt.Érezte,mikor gyengéden az ágyon landolnak.Szíve majd kiugrott a helyéről.Végigcsókolta a felette lévő férfi vállát és nyakát,aki folytatta,amit a nő elkezdett.Újra felfedezte a hőn áhított nő minden pontját,a homlokától egészen a bokájáig.Tempe már nem bírta tovább és fordított az álláson.Így Booth került alulra.Bones fölé ült és végigkóstolta testének minden részletét,végül visszatért az ajkaihoz.Átfordultak.Seeley támasztotta magát,Brennan pedig átkarolta őt a hóna alatt és heves csókok közepette magához húzta. Eggyé váltak,Tempe pedig megfeszült.Nem a gyönyörtől.Előtörtek az emlékei.Körmeit a férfi vállába vájta,de nem szakította meg az aktust.Ennyire nem bánthatta szerelmét.Booth érzékelte Bones merevségét.Mindent elkövetett,hogy ismét sikerüljön ellazítania a nőt.Felemelte a fejét,hogy Temperance lássa,ő van itt,nem más és ez valamelyes enyhített a körülményeken,azonban a végső élvezetig csak Seeley juthatott el.

Brenn szorosan átölelte a férfit,majd elengedte és a takaró mélyére húzódva elfordult.Szeme ismét megtelt könnyekkel.Nem az előtörő emlékek miatt,csakcsupán a kudarc bántotta....

-FOLYTATJUK-

Sziasztok!Ne haragudjatok,hogy ilyen lassan jött a folytatás,nem nagyon volt időm mostanában géphez ülni!Igyekszem a következő résszel,remélem hamarabb elkészülök,mint a 10 komment és akkor joggal könyöröghetek :P Nyugodtan írjátok meg a véleményeiteket!Várom :)) Puszi!!