Booth hosszasan sétált Brennan mellet.Nagyon megijesztette a lány magabiztossága és szinte biztos volt benne,hogy valami komolyabb baj lehet a háttérben,amit Tempi nem akar megosztani sem vele,sem mással.
Brenn már nagyon fáradt volt.A szeme sarkából látta az utána loholó férfit és jól tudta,hogy most nem adhatja fel.Minden tagja szörnyen fájt,de egy pillanatra sem volt hajlandó megállni.Inkább még jobban begyorsított.Próbált minden fájdalmat eltüntetni az arcáról,de hirtelen nagy szúrást érzett a medencecsontja bal felén.Odakapott.Lábai nem bírták megtartani a súlyát,ezért muszáj volt nekidőlnie a kerítésnek.A fájdalom egyre jobban eluralkodott a testén.Felnyögött,majd leült a kerítés szélére.
-Bones!Jól vagy?-kérdezte aggódva a férfi.Kezével próbálta minél jobban támogatni Brennan-t
-Igen-válaszolt hidegen,majd megpróbált felállni,de visszazuhant és ismét felnyögött
-Na jó!Ebből elég!nem hallgatom tovább a makacsságod!Nem hagyom,hogy tönkretedd magad az önfejűséged miatt!Nem érdekel,hogy mennyire sikítasz,de visszaviszlek a házba,ha teszik,ha nem!Még egyszer nem veszíthetlek el megértetted?Elég volt végignézni azt,hogy az én hibámból majdnem meghaltál!Tudod mi volt nekem az a fél óra,amíg halottnak hittelek?Én azon vagyok,hogy segítsek neked,te pedig a hisztiddel teljesen kikészítesz!Fogd már fel,hogy szeretlek!Mihez kezdenék nélküled?Hát nem érted?Elég volt,hogy meghalt a kisbabánk,nem kell,hogy te is itthagyj!-ordította Booth,de a végére megenyhült.Igazán nem akart kiabálni,de nem hagyhatta,hogy Temperance tönkretegye magát a butasága miatt.Szemében könny csillant meg és Brenn tudta,hogy mit kell tennie.Nagyon megbánta a gyerekes viselkedését.Nem akarta magára haragítani az egyetlen férfit,akiben igazán meg tudott bízni
-Nem fogok sikítani-mondta halkan,miközben a férfi arcát fürkészte-Sajnálom!Nem a te hibád volt Booth!Miért hiszed ezt?Hiszen te ott sem voltál!-hangja kicsit megremegett,mikor az esetre gondolt,de visszatartotta a félelmét
-Pontosan!ott voltam és mégsem tudtam segíteni!Jobban tettem volna,ha érted megyek és elhozlak onnan ahelyett,hogy hagylak egyedül elindulni!Igenis az én hibám!-mondta az ügynök,aki már teljesen a könnyeivel küszködött
-Nem!-vágta rá halkan Tempi-Kocsival is mehettem volna,de ÉN-hangsúlyozta-Én gondoltam úgy,hogy gyalogolok!ÉN voltam az,aki nem mozdult el,mikor már látta,hogy az autó nem lassít!Ha valaki hibás,akkor az én vagyok!-nyugtatta társát,de neki is végigfolyt egy könnycsepp az arcán-Kérlek ne hibáztasd magad,mert ez nekem is fáj!-"FÁJ??Nekem?Mit mondtam?Fáj.Azt hiszem,hogy tényleg nagyon fáj.A szívem?Az nem fájhat,legalábbis ettől nem!Ez csak egy érzés!Vagy mégis?Összezavarodtam.Ez is a szeretettel jár?Akkor is éreztem már ezt,mikor Booth elment katonának,meg akkor,mikor a "Sírásó"-ennél a gondolatnál megborzongott-.. elrabolta és azt hittem,hogy meg fog halni.Csak vele éreztem ezt."_gondolkodását Booth zavarta meg
-Igazad van-mondta halkan-Nem akarok neked fájdalmat okozni!
-Tudom!-nehezen,de felemelte gyenge kezeit és a tenyerébe temette Seeley arcát,majd megölelte-Én sem akarlak elveszíteni!-súgta.Booth nem szerette,ha sokat sírnak.Mindig vidám akart lenni a nő mellett,akit szeret és őt is vidámnak akarta látni
-Már csak az a kérdés,hogy hogyan megyünk haza.Mert gondolom,hogy most fel sem tudsz állni,nemhogy még sétálni!-mondta vidámabb hangon
-Talán megpróbálhatom-mosolyodott el Tempi és fel akart tápászkodni,de újra visszaesett
-Majd én segítek-mondta a férfi,majd karjába kapta barátnőjét,mintha csak egy pihe lenne-Ugye nem fáj?-kérdezte aggódva.Brennan meg akarta mondani,hogy ettől még nem múlt el semmilyen fájdalom,ami eddig gyötörte,de inkább nem tette
-Dehogy-suttogta halkan,majd átkarolta az ügynököt és mélyen beleszagolt a ruhájába
-FOLYTATJUK-
Na mára ennyi kedves rajongók!Talán jön holnap is,de nem ígérhetek semmit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése