Bones-Elveszett remény-10

Brennan kétségbeesetten küzdött a négy férfi szorítása ellen,de semmi haszna nem volt.A főnök utasította Huchner-t és BigMan-t,hogy cseréljenek helyet,mert a Nagyember jobban meg tudja fogni a lány kezét.Temperance hiába kapálózott,a karján és a lábán a szorítás nem gyengült.Hirtelen egy kezet érzett a nadrágján és a gombja kigombolódott.
"Nem!Nem!Nem lehet!"-minden erejét összeszedte és egyre kétségbeesettebben küzdött,de nagyon elfáradt,így már nem volt annyi ereje.A jobb lábán már nem érezte azt a nagyon erős szorítást.Kitépte a tégla kezéből magát és teli talpal megrúgta Rolf szegycsontját.A férfi hangos ordítással esett hátra.

-Ribanc!-kiabálta,miközben a mellkasát fogta.Alig kapott levegőt és érezte,hogy eltört néhány bordája.Miután gyűjtött elég lélekenergiát felállt és Tempi felé lépett

Nem vett mély levegőt,mert a fájdalom visszatartotta.Egyetlen célja az volt,hogy megbosszulja sérüléseit.Mivel a törésektől alig tudott mozdulni,nem folytathatta,amit elkezdett.Megvetéssel és gyűlölettel figyelte áldozatát.Legyőzve fájdalmát,nagy erővel megütötte a lány arcát.

Temperance feje a falnak nekiütközve vérezni kezdett.Zúgott a füle és egy pillanatig nem is látott.Egy kicsit lehunyta a szemét.Mikor kinyitotta forgott vele a világ.Ha nem "ül",akkor biztos elesett volna.

"Eresszétek!"-hallotta a parancsot.Újra becsukta a szemét.Mire kinyitotta egyedül volt a szobában a főnökkel.Nem tudta,hogy mitől fáj a feje.Az erős ütéstől,vagy a falnak való ütközéstől.Rolf beszélni kezdett hozzá,de csak foszlányokat értett.Viszont egy mondatot tisztán ki tudott venni:"Ezt még nagyon megbánod!".Hányingere lett és úgy érezte,hamarosan visszajön a tegnapi vacsora.Próbált koncentrálni a férfi szavaira,de nem sikerült.A hangoknak,amiket hallott nem fogta fel az értelmét.Összehúzta a lábát,megfogta a fejét és a térdére könyökölt.Idő kellett,hogy magához térjen."Ma kielégítem a vágyaimat,holnap pedig kinyírlak!Élvezd a maradék idődet a földön!"-hallotta a kiabálást,majd az ajtó becsapódott és egyedül lett a szobában.Nem sírt,de ha tehetné,ordítana a fájdalomtól.

***

Booth a takarítószertárban már feltörette a padlót,ami alatt,pont,ahogy sejtette,egy alagút húzódott.Meg sem várta,hogy Sweets reagáljon,lesétált."Nem kéne megvárni az erősítést?"-hallotta az pszichológus halk hangját,de ügyet sem vetett rá.Elővette a fegyverét,bár tudta,hogy itt már nem talál semmit.Lassan haladt,de nem túl lassan.Semmi nem kerülte el a figyelmét.Mivel az ifjú doktor nem akarta,hogy az ügynök egyedül menjen,ezért bátortalanul,de szorosan követte őt.
Ahogy Booth nézte az alagutat,látta,hogy ez nem egy napos munka volt.Előre megfontolt és precíz.Talán több hónapig is készíthették.Valószínű,akkor kezdték,mikor kiderült,hogy Brennan túlélte a balesetet.Dühös volt.Dühös,amiért otthagyta a laborban,dühös,mert nem tudta megakadályozni az elrablását és az ezzel járó szörnyűségeket.Azért,mert nem vette komolyabban Mason fenyegetéseit.

Az alagút végéhez értek és az ügynök semmi nyomot nem látott.Mintha nem lenne kijárat.Olyan volt,mint egy befejezetlen munka.De Seeley tudta,hogy ez elég valószínűtlen.Máskülönben nem juthattak volna ki innen.Felnézett és a lámpáját is felfele irányította."Megvagy!"-gondolta magában.Sweets-re nézett,aki ijedt tekintettel pillantott vissza.

-Gyerünk Sweets!-a kezeit összekulcsolva a térdén bakot tartott

-Mi?Szó sem lehet róla Booth ügynök!Nem állok magára!-tiltakozott hevesen az ifjú pszichológus

-Pedig vagy te vagy én Sweets!És azt hiszem,hogy ebben az esetben te vagy a könnyebb!Csak fel kell löknöd azt a tömböt!Ugyan már!Könnyű lesz!Csak add bele minden erődet-kicsit elgondolkodott-Már ha van-nevette el magát.Hosszú idő óta most először nevetett,de sajnos ez a pillanat sem tartott sokáig-Na gyere!-parancsolt a fiúra,aki nagy nehezen rávette magát,hogy megtegye.

Nagyon nehéz volt fellökni a tömböt,de végül sikerült.Booth feljebb lökte Sweets-t,akinek el kellett mondania,hogy hol van.Brennan nem tévedett,mikor arra gondolt,hogy a parkolóház alatt ér véget az alagút.

Az ügynök letette Sweets-t a földre és visszasietett a laborba.Meg sem állt,míg a parkolóházba nem ért.Felhívta az FBI-t,hogy küldjék ki a helyszínelőket,akik néhány perc múlva meg is érkeztek és kutatni kezdtek a nyomok után.

***

Sweets közben mindent elmesélt a többieknek,aki végre megpillanthattak valami reményszálat.Egy kis fényt az alagút végén.Viszont a kijárat még messze volt.Hosszú út állt előttük.

***

Brennan kezdett magához térni.Már nem fájt annyira a feje és nem is zúgott.Lassan már a vér sem folyt a sebéből.Nagy levegőt vett és gondolkodni kezdett.Vajon hogy fog innen megszökni?Lesz-e elég ereje hozzá?Kinézett az ablakon.A nap már lemenőben volt.A hasa nagyot kordult.Ma még semmit sem evett.Talán azért nem kapott enni,mert ennyire elintézte Rolf embereit és Rolf-ot is,de nem érdekelte.Abban a pillanatban megmenekült és csakis ez számított.Nem is furcsállta,hogy nem jött be hozzá senki az eset óta.Nem zavarta.Így legalább egyedül lehetett és nem kellett szenvednie.Remélte,hogy olyan sérülést okozott a főnöknél,ami miatt nem tudja majd bántani.Akkor talán egy kicsit biztonságban érzi magát.A gondolkodásban lassan elnyomta az álom.

-FOLYTATJUK-

Sajnálom,hogy csak ennyire késve jött,de sajnos mostanában nem volt és sajnos nem is lesz sok időm.igyekszem!Ha tudok írni,akkor érdekes részeket fogok hozni!Most majd felpörögnek az események ígérem..:)..Csak tartsatok ki!Köszi a türelmet!..:)