Bones-Hosszú az út...-7

Temperance idegesen ment haza,illetve Booth lakására.Nem nagyon volt ínyére,hogy az ügynök elvette tőle a gyógyszereket,de legalább az nyugtatta,hogy a cipői között van még.Holnap pedig le tud ugrani a gyógyszertárba.Nem is olyan nehéz!

-Booth!-fordult kedvesen a férfi felé,mikor az becsukta az ajtót-Mit fogsz csinálni,ha szükségem lesz a nyugtatókra?-kérdezte

-Nem lesz rá szükséged..-válaszolta nyugodtan,kiszabadítva magát a nő karjaiból

-Honnan tudod?-kérdezte.Meglepte Booth hirtelen jött válasza

-Ha eddig nem volt rá szükséged,akkor most sem lesz.Már nem lesznek olyan kemény napjaid..De hisz tudod!-Seeley jól tudta,hogy Brennan igenis vett be gyógyszert,méghozzá nem is keveset.Azt is tudta,hogy nem lesz könnyű ez a néhány nap-hét,amíg nem jut a kis bogyóihoz.Biztos volt benn,hogy olyan keresetlen szavakat kap majd társától,amire fel sem lehet igazán készülni,de ennek így kellett lennie.Már elég volt ebből!

-Azért talán adhatnál néhányat,hátha..

-Szó sem lehet róla!-emelte fel a hangját-Nem kapsz gyógyszereket és itt kérlek ezt zárjuk is le!-kikerülte a tehetetlen nőt,hogy felakassza a kabátját.Brennan-nek fogalma sem volt,hogy miképp győzhetné meg a férfit az igazáról,de valahogy úgy érezte,hogy bármit vet majd be,az hatástalan lesz..Így marad a gyógyszertár...

***

Booth nyugodtan feküdt az ágyában és álmodott.Egy szebb életről,egy szebb jövőről,ami csak akkor valósulhat meg,ha nem enged a fájdalomnak,vagyis magának a fájdalom forrásának:Bones-nak.

Álmában egy hatalmas házban éltek.Ők ketten és még egy kislány,aki úgy 6 éves lehetett.A neve Emily volt.Seeley átkarolta az előtte álló nőt,aki örömmel simult hozzá.

-Hát nem gyönyörű?-kérdezte egy könnycseppel a szemében a lány

-Csak gyönyörű lehet.Pont mint az anyja..-erre a kijelentésre mindketten elmosolyodtak-Szeretlek Bones!

-Én is téged!-megfordult és megcsókolta a férfit,aki cseppet sem ellenkezett.Egy pillanatra úgy érezte,mintha ez az egész örök lenne

-Örülök,hogy AKKOR nem engedtem neked..Örülök,hogy kitartottam-mondta Booth,magáhozölelve a nőt

-Én is..Bár akkor nem ezt mondtam volna.Sőt..Gyűlöltelek,amiért ezt tetted velem és nem voltál képes megérteni,amit éreztem!Miért nem értesz??-a gyönyörű álom kezdett a visszájára fordulni.Temperance eltolta magától az ügynököt és kiabálni kezdett-Tényleg szeretsz?Akkor segíts!Adj nyugtatót!Hát nem érted,milyen szörnyű ez??Értsd meg!Te nem látod,amit én!Segíteni akarsz?Akkor vidd el az emlékeimet!!Vagy csak egyszerűen értsd meg,hogy mit érzek és adj gyógyszert!Hallod??Ébredj fel és segíts!Különben örökre gyűlölni foglak!-Brennan felsikoltott

Booth-nak kipattant a szeme és a mellette ülő rémült nőre nézett.

***

Brennan nehezen,de úgy éjfél tájt elaludt.Nem volt képes kiverni a fejéből a gondolatokat,melyek megrohamozták.Könnyek folytak végig az arcán és nem nyugtatta meg semmi,csak Booth közelsége.Így hát megfordult és hozzábújt az ügynökhöz,aki talán megérezte a nő közeledését,mert ős is társa felé fordult és átkarolta.Temperance csak így volt képes megnyugodni és elaludni.De amint lehunyta a szemét és végre homály borult az elmélyére,előjöttek a rémálmai.Most sokkal erősebbek és életszerűbbek voltak,mint az utóbbi hetekben,mikor Brenn szedte a gyógyszereket.Tempi szíve zakatolni kezdett.

Egy sötét teremben találta magát.Senki nem volt körülötte,de hallotta Rolf hangját.

-Még nem végeztünk!Én mindig befejezem,amit elkezdtem!-Brennan-t rázta a hideg és iszonyatosan félt.Az sem javított a helyzeten,hogy nem látott semmit a vak sötétben,csak a hangokat hallotta,amik mindig máshonnan jöttek.Körbe-körbe forgolódott,a kiutat keresve,de semmi.Még egy apró kis fénycsík sem volt sehol.Zihálva fordított hátat,mikor úgy érezte,hogy valami van mögötte,de mivel az orráig sem látott,így fogalma sem volt róla,hogy jól érezte e,vagy csak a félelem játszik vele.Végül egy apró fény jelent meg közvetlenül a nő előtt és vele együtt Rolf.Brennan ha tudott volna,most biztos imádkozni kezd,de erre semmi esély nem volt.

-Ugye mondtam,hogy még visszajövök érted?-kérdezte gúnyos vigyorral a képén.Temperance futni kezdett az ellenkező irányba,amilyen gyorsan csak tudott.A kezét maga előtt tartotta,hogy nehogy nekimenjen a falnak.Fények gyúltak és meglátta,hogy egy tükrökkel teli helyikségben van.A falak helyén is tükrök voltak és az egész úgy nézett ki,mint egy hatalmas labirintus,amiből nincs kiút.Levegőért kapkodva állt meg.Az összes tükörben Rolf ördögi mosolyát látta.Fogalma sem volt,hogy merre mehetne,hiszen azt sem tudta,hogy támadója holvan.Végül az előtte lévő tükörbe nézett,ami a valóságot mutatta.A férfi ott állt mögöte.Brennan ilyedten fordult meg.

-Mi az?Csak nem félsz?-nevette el magát Rolf,majd megragadta Tempi-t és nekivágta a tükörnek-Hidd el,könnyebb lesz,ha együttműködsz!Addig nem hagylak békén,ezt megígérhetem!-a lány sikolvta törte szét a falnak szolgáló tükröt.A szilánkok beleálltak a hátába.Rolf fölé hajolt és letépte róla a blúzt-Még most döntsd el!-ordította,majd elégedett vigyorral az arcán folytatta,amit elkezdett,mert a rémült nőtől semmi választ nem kapott.Szinte a nadrágot is úgy tépte le róla és Temperance nem tudott védekezni.Szeméből patakzottak a könnyek és mindössze csak 2 szót tudott könyögni,miközben zokogott:Segíts Booth!

A férfi különös kegyetlenséggel hatolt a lányba...

-Nem!-ordította Brennan,miközben felült az ágyban-Nem!Nem lehet!-sírta még mindig szinte kiabálva.Egész testében remegett.Arca könnyektől,teste pedig verejtéktől volt nedves.

-Hé!Hé!Nyugodj meg!-karolta át társát Booth-Semmi baj!Cssss!Csak egy álom volt!Oké?Csak egy álom!-ismételte,de Brennan-t ez cseppet sem érdekelte

-Kérlek!Csak egy pirulát!Kérlek!-zokogta-Annyira félek!-Booth nem tudta,hogy mit tegyen.Adjon neki?Ezzel segítene,vagy csak rontana az állapotán?

-Itt vagyok!Nem kell félned!Megvédelek!Oké?-meg akarta ölelni a reszkető lányt,de ő eltolta magától

-Muszáj adnod Booth!Szükségem van rá!Ha nem hat,akkor megőrülök!Te nem tudod,milyen ez,de én igen!Kérlek!!-könyörgött tovább,de hasztalan

-Sajnálom!Sajnálom,de nem!-már nincs vissza út,ha elkezdte,hát be is kell fejeznie,nem térhet le csak úgy.Már az elején tudta,hogy nagyon nehéz lesz,de tartania kell magát.Bones érdekében!-Én itt vagyok és segítek neked,melletted maradok,de nem kapsz több gyógyszert!Teljesen függő lettél!Hidd el,ezek nélkül is meg fogjuk tudni oldani ezt az egészet!Kérlek nyugodj meg!-megölelte a még mindig remegő lányt,aki cseppet sem tiltakozott.Az elve most nem volt olyan fontos,mint az,hogy védő karok vegyék körül.Percekig csak sírt és egyszerűen nem bírta abbahagyni.A félelem teljesen elárasztotta minden porcikáját.A szavak,amiket Seeley kiejtett a száján,Brennan számára nem voltak értelmesek.Az agya teljesen irracionálisan reagált a történtekre...

-FOLYTATJUK-

Itt is van a következő rész!Örülök a kommenteknek!Szuper érzés,hogy most még többet is kaptam a kívántnál!!Nagyon nagyon köszönöm!Ehhez is legalább 10-et várok!
A következő rész is már kész van és biztosíthatlak titeket arról,hogy elég drámai lesz ;) szóval én a helyetekben igyekeznék ;)