Bones-By means of dreams-13

Az út többi része elég húzósan telt Temperance számára.A sztyuárdesz nem engedte vissza az utastérbe,nehogy rosszul legyen,inkább helyet adott neki a "konyhában".Brenn egyszerűen nem érzékelte az időt.Ami valójában 5 perc volt,az neki mintha fél óra lett volna.Nem tudta elviselni a gondolatot,hogy az a férfi,akit a világon mindennél jobban szeret most meghal és ennek talán pont ő az oka.A fejében össze-vissza kavarogtak a kusza emlékek.Némelyik már kivehetetlen volt,hiszen az agyrázkódás miatt nem tudta visszanyerni a teljes emlékezetét.A legfontosabb dolgokra viszont nagyon is jól emlékezett.A gyönyörű pillanatok a férfivel,a csókok,az ölelések és a legfontosabb,ami összekötötte őket a baba..A baba,amit el kellet veszítenie,amiről önkéntelenül is le kellett mondania.Még mindig fájt a tudat,hogy talán tehetett volna valamit a baleset ellen.Hihetetlen volt számára,hogy nem bírt megmozdulni,pedig jól tudta,hogy ő a célpont és mégis.Mikor egy héttel a hazajutása után felhívták a kórházból,közölték vele,hogy talán soha többet nem lehet gyereke,mert annyira károsodott a méhe.Akkor nem volt ott Booth,így ő nem is tudja még most sem.Temperance nem keseríthette el ezzel.Inkább próbálkozzanak,de nem kell,hogy megtudja.

Annyi időt gondolkodott,hogy teljesen kikapcsolt.Egyre kevesebbet gondolt Booth halálára és egyre többet más rossz,vagy épp jó dolgokra,de végül mindig visszatért a lényegre:Hogy fog nélküle élni?Mégis mi értelme lenne?
Lassan leszállt a gép,ő pedig a lehető leggyorsabban taxit fogott és elment a kórházba.

-Jó estét!-köszönt a korosodó ápoló a pult mögül

-Jó estét!-viszonozta viharosan-Hol találom meg Seeley Booth kórtermét?-hadarta

-Sajnálom hölgyem,de mára már vége a látogatásnak!Az itt lévő betegeknek pihenniük kell!-szólt a férfi gyengéden

-Nem érti?Be kell jutnom!Azt mondták,hogy ma éjjel meghal!A barátnője vagyok!Látnom kell!Vele kell lennem!-könnyek folytak végig az arcán és egyre hangosabban kiabált

-Kérem ne kiabáljon!Legyen tekintettel arra,hol van!-csitította

-Kérem!-suttogta remegő hangon-Kérem..

-305-ös szoba-adta meg magát az ápoló

-Köszönöm!-amint ezt kimondta már el is indult

-Csak halkan!-szólt utána a férfi,de nem volt biztos benn,hogy Brenn meg is hallotta

Tempi belépett a kórterembe.Látta,barátai mennyi pénzt fordítottak arra,hogy Booth a legjobbat kapja.Csak ő volt a szobában..Vagyis ő és Booth.Halkan odasétált az ágyhoz.Nem akarta felébreszteni Seeley-t.Igazából nem is volt biztos benn,hogy fel tudná ébreszteni.Levette az ágy végén lévő kórlapot és olvasni kezdte.Persze látta a töréseket és a sérüléseket,de amit nem láthatott,az a legfontosabb.Súlyos koponyatrauma és belső vérzések sokasága.Brenn nem tudta,hogy mit tehetne.Ránézett a fekvő férfira és könnyes lett a szeme.Miért pont Ő?Ismét a kórlapra nézett.

-Autóbaleset-olvasta hangosan

Tovább tanulmányozta a lapokat.Jól tudta,hogy melyik betű mit jelent és azt is,hogy az orvosoknak igazuk van.Csoda lenne,ha ezt túlélné.És Tempi nem hitt a csodákban,de most az egyszer annyira szerette volna,ha létezik!

-Bones?-kérdezte egy enyhén rekedtes,halk hang

-Booth!-fordult az ügynök felé-Itt vagyok!-újra könnyek gyűltek a szemébe

-Csak rád emlékszem-Seeley hangja szinte suttogásszerű volt,pedig minden tőle telhetőt beleadott,hogy megszólaljon

-Csss!Ne beszélj!Ne fáraszd magad!-megfogta a férfi kezét és magához ölelte

-Szeretlek!-megszorította a nő kezét,már amennyire tudta.Brenn alig érzett valamit

-Én is szeretlek!Nagyon!Kérlek ne hagyj itt!Nem akarok egyedül maradni!-sírásban tört ki

-Téged vártalak.Azt mondták,hogy este jössz.És itt vagy.Vigyázz magadra!-olyan búcsúzóul hangzott,hogy Temperance még jobban el kezdett zokogni

-Nem hagyhatsz itt!Ne halj meg!-sírta-Sajnálom,hogy elmentem,de visszajöttem!Nem akarom,hogy meghalj!Nélküled nem teljes az élet!Ha te nem vagy,akkor nem mentem volna semmire és ha most elmész,akkor visszatérek oda,ahonnan elindultam 7 éve!Nem hagyhatsz itt!

-Boldogulsz nélkülem is-suttogta

-Nem!-ellenkezett

-Ne hagyd,hogy minden elvesszen,amit eddig elértünk!Szeretlek és nagyon vigyázz magadra-az utolsó szavait már remegő hangon mondta.Jól tudta,hogy már nem lesz rá lehetősége,hogy lássa a nőt és örült neki,hogy ez az angyali arc az,amit utoljára láthatott

-Kérlek-súgta.A gép hangos sípolásban tört ki-Nem!Booth!Neee-sírta.Még egy utolsó csókot nyomott a férfi még meleg ajkaira,majd a mellkasára feküdt és úgy várta az ápolókat.Közben a szeméből folytak a könnyek.Egy telefon csörgését hallotta,de nem tudta honnan szól...

***

Temperance felriad.A szemei kipattantak és felült az ágyban.A szíve nagyon erősen vert és zihált.Hirtelen egy kezet érzett a hátán.

-Minden rendben?-kérdezte egy rekedtes férfi hang

-Booth!-átölelte a férfit,de olyan erősen,hogy Seeley-nek el kellett tolnia magától a lányt,aki nem bírta sokáig az ügynök érintése nélkül,ráhajtotta a fejét Booth vállára-Olyan valóságosnak tűnt!-súgta

-Csak álom volt!-nyugtatta kedves hangon-Már vége!

-Azt álmodtam,hogy nem szálltam le a gépről és te meghaltál!Olyan szörnyű volt!Láttam,hogy meghaltál!-sírta tovább

-De már vége és én itt vagyok!-a telefon elhallgatott,de néhány perc múlva megint megszólalt

-Ez a tiéd.Nem veszed fel?-kérdezte,miközben a könnyeit törölgette

-Te fontosabb vagy-megcsókolta a lányt

-Vedd csak fel!-mosolygott kedvesen,majd odanyújtotta a telefont Seeley-nek,aki még egy kicsit tétovázott,de végül felvette

-FOLYTATJUK-

Remélem tetszett ez a rész..Végre kiderült az igazság..:)..Érdemes volt rá várni?? 1000 bocs a helyesírási hibákért,de nem kapcsolt be a helyesírás ellenőrző program..:/